Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >

Frissítés 2010. 08. 23.

2010.08.23. 10:56

Egy csendesebb hetet zártam a hétvégén a frissítések szempontjából, a szokásos dömping után kicsit rövidebb a lista, de így sincs ok panaszra. A legnagyobb változást a Picasa hozta, a Google fejlesztői igyekeznek a program minden új kiadásánál valami jópofa ötlettel is előrukkolni. A szokásos hibajavítások, apró fejlesztések, használatot könnyítő funkciók mellett újdonság, hogy a portréinkból egy filmet is összeállíthatunk, pl. arról, hogy hogyan nőtt fel Marcsika, valamint hogy képeinket már program nélkül, online is szerkeszthetjük, a Picnik oldal szolgáltatását igénybe véve. Figyelem, az új verzió sajnos még csak angol nyelven elérhető! A zzEPG-hez megérkezett a telepítő is, a Format Factory pedig a Real Media formátum-támogatását erősítette meg, ez főleg a mobileszközökre filmet konvertálókat érinti (pl. Nokia).

Az első ajánlatom a BonkEnc audio segédprogram, mellyel zenéinket, hanganyagainkat konvertálhatjuk a mai használatos formátumokból és formátumokba, illetve zenei CD-n levő anyagainkat is a számítógépbe írhatjuk. Manapság már nagyon sokan zenehallgatással teszik változatossá utazásukat vagy monoton munkájukat, ami legtöbbször valamilyen mobileszközből szól: iPodról, PDA-ról, MP3-lejátszóról vagy telefonról. Számukra talán a leghasznosabb ez a kis program, hiszen pillanatok alatt, nagyon könnyedén lehet ezen eszközök által felhasználható formátumra hozni kedvenc zenéinket.

A mai frissítés másik kedvence is a konvertálással foglalkozik: a Format Factory a médiakonvertálás bajnoka, hiszen nem csak hangzó anyagok, hanem videók, képek, és akár teljes CD-k, DVD-k átalakítását rábízhatjuk. A kezelőfelülete kicsit ijesztőnek tűnhet, hiszen konvertálási lehetőségek százait zúdítja ránk, mentségére legyen szólva, hogy ahol a sok paraméterben elakadnánk, mint pl. a video-konvertálásnál, ott profilokkal rendelkezik. Nem kell tudnunk a technikai részleteket, csupán mobiltelefonunk vagy PDA-nk típusát, és a program máris a megfelelő eszközre optimalizált formátumra fogja alakítani a videónkat.

Ráadásként egy videó a Picasa újdonságáról, a portrékból készíthető animációról:

Végezetül az elmaradhatatlan frissítés-lista:

  • Adobe Air 2.0.3.13070
  • Adobe Flash Player 10.1.82.76 (IE)
  • Adobe Flash Player 10.1.82.76 (Non-IE)
  • BonkEnc 1.0.16
  • Calibre 0.7.15
  • EssentialPIM Free 3.71
  • Format Factory 2.50
  • Google Picasa 3.8 Build 115.45
  • Google Toolbar 6.6.729.120 (IE)
  • GPU-Z 0.4.5
  • NexusFont 2.5.4
  • Spybot S&D updates 2010-08-18
  • VLC Media Player 1.1.3
  • zzEPG 3.0.1.0

 

Adobe Air 2.0.3.13070

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

Adobe Flash Player 10.1.82.76 (IE)

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

Adobe Flash Player 10.1.82.76 (Non-IE)

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

BonkEnc 1.0.16

A program honlapja: http://www.bonkenc.org/

Direkt letöltés: innen vagy innen (telepítés nélkül futtatható változat)

Ugrás az ismertetőre >

 

Calibre 0.7.15

A program honlapja: http://calibre-ebook.com/

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

EssentialPIM 3.71

A program honlapja:
http://www.essentialpim.com/?r=products&pr=essentialpim&prr=features

Direkt letöltés: innen vagy innen (telepítés nélkül futtatható változat)

Ugrás az ismertetőre >

 

Format Factory 2.50

A program honlapja: http://www.formatoz.com/

Direkt letöltés: innen (a Free Download linkre kell kattintani)

Ugrás az ismertetőre >

 

Google Picasa 3.8 Build 115.45

A program honlapja: http://picasa.google.com/

Direkt letöltés: innen (jelenleg csak angol nyelven elérhető!)

Ugrás az ismertetőre >

 

Google Toolbar 6.6.729.120 (IE)

A program honlapja: http://www.google.com/intl/hu/toolbar/ie/index.html

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

GPU-Z 0.4.5

A program honlapja: http://www.techpowerup.com/gpuz/

Direkt letöltés: innen (telepítés nélkül futtatható változat, egy tetszőleges zászló utáni linkre kell kattintani)

Ugrás az ismertetőre >

 

NexusFont 2.5.4

A program honlapja: http://xiles.net/downloads/#NexusFont

Direkt letöltés: innen vagy innen (telepítés nélkül futtatható változat)

Ugrás az ismertetőre >

 

Spybot S&D updates 2010-08-18

A program honlapja: http://www.safer-networking.org/hu/index.html

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

VLC Media Player 1.1.3

A program honlapja: http://www.videolan.org/

Direkt letöltés: innen vagy innen (telepítés nélkül futtatható változat)

Ugrás az ismertetőre >

 

zzEPG 3.0.1.0

A program honlapja: http://tvmusor.tv/

Direkt letöltés: innen vagy innen (telepítés nélkül futtatható változat)

Ugrás az ismertetőre >


 

A bejegyzés trackback címe:

https://freeware.blog.hu/api/trackback/id/tr462240191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apacuka11 2010.08.28. 09:19:50

Giveaway A nap - PerfectClock Standard Edition
Naon Faxa, tud magyarul is....
Ébresztő !!!!

Tigris 2010.08.28. 09:33:29

:) én még le sem feküdtem! :D
Köszi az ajánlót, akit érdekel a dolog és lecsapna rá, annak itt a link:
www.giveawayoftheday.com/perfectclock-standard-edition/
(Nekem Win7-em van, és alapból van szép órám, bibibíííííííííííí! :P)

@apacuka11: Most már aztán hamarosan költözünk, nekifeküdtem a dolognak, csak mostanában megint volt munkám, szerencsére. Nézz el a tigrincs.hu -ra, elkezdtem az átalakítást!

apacuka11 2010.08.28. 14:37:09

@Tigris: Jól néz ki, tetszik a visszafogott stílus....
Mellesleg, merem remélni előbb készül el, mint a Petrochelli kérója...
Szmájlik mé nincsenek itt? Mííí!!!

apacuka11 2010.08.29. 19:50:08

Itt vagy Maláji Tiger?
Maradt valami, ez, meg az a takarítás után?
(porcica nem érdekel...)

Tigris 2010.08.29. 20:09:30

Mire tetszik gondolni?

apacuka11 2010.09.01. 09:21:31

2 Giga ddr1 400Mhz érdekelne,
ingyen, vagy olcsóbban...
(esetleg még ráfizetnél pár ezret...)

apacuka11 2010.09.01. 09:22:54

Írd le, mi felesleges...
apacuka11@citromail.hu

apacuka11 2010.09.01. 09:44:45

Process Lasso 3.8 giweway!!!
süti beállítások módosítása