Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Természetesen megjöttek a szokásos, apró ám folyamatos változásokat, fejlődést mutató programok aktuális verziói is, mint pl. a YoWindow-ban már egér-görgővel is előre-hátra tekerhetjük az aktuális időpontot (3 órás lépésenként), az XnView még több formátumot és képekben tárolt adatot képes megjeleníteni és értelmezni, a Dexpotban a javítások mellett új fordításnak örülhetünk, és az LMMS zeneszerkesztőben is számos új funkciót felfedezhetünk. Szinte már menetrendszerint megérkezett az új elektronikus kiadvány-katalogizáló, a Calibre friss változata, ahogyan a Spybot mintafrissítés sem maradhat ki a rendszeres névsorból. A múltkori bétatesztes Skype mellé most azoknak is érkezett új változat, akik nem szeretnének kísérletezni: a 4.2.0.187-es verzió teljesen stabil és a még régi 4-es vonal nyomdokain halad.

És akkor következzék az aktuális lista második fele:

  • Opera 10.62
  • PDF-XChange Viewer 2.055
  • PicPick 2.3.4
  • POP Peeper 3.7
  • Skype 4.2.0.187
  • Spybot-S&D updates 2010-09-08
  • TeamViewer 5.0.9104
  • TeraCopy 2.2 beta 2
  • VirtualDub 1.9.10
  • XnView 1.97.7
  • YoWindow 2.0 build 378

Hosszú szünet után tehát ismét frissítések. A mai lista a kihagyás miatt szép hosszú lett, van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Nem megyek bele a változások ismertetésébe, nagyon hosszú lenne, bár a verziószámokból látható, hogy forradalmi változások, amiről mindenkinek sürgősen értesülnie kellett volna, nem történtek. Viszont mindenki megtalálhatja a neki való csemegéjét, a játékosoktól a netet bújó közösségi emberekig, a biztonság és a hardver-tuningolás megszállottjaitól a szórakozni vágyókig.

Nem szaporítom a szót, az fenti cikkben megkezdett lista második részével teszem teljessé a mai frissítéseket.

  • NVIDIA Forceware 258.96 WHQL
  • Orbit Downloader 4.0.1
  • PDF-XChange Viewer 2.054
  • PicPick 2.3.2
  • Pidgin 2.7.2
  • Rainlendar 2.7
  • Recuva 1.38.504
  • SIW (System Info) 2010.07.14a
  • Spybot S&D updates 2010-07-28
  • TeamViewer 5.0.8703
  • Unlocker 1.9.0
  • uTorrent 2.0.3 Build 20664
  • VLC Media Player 1.1.1
  • Windows Updates Downloader 2.50 Build 1002
  • Winamp 5.581 Full
  • YoWindow 2.0 Build 342

Frissítés 2010. 07. 05.

2010.07.05. 10:19

A múlt heti második frissítés elmaradt, ezért mindenkitől elnézést kérek. De ami késik, nem múlik, ma egy szokásosnál hosszabb listával jelentkezem. Sok hallgatás után megjelent a történelmet író Winamp zenelejátszó új verziója, és a Notepad texteditor is nagyobbat lépett előre. Az internet-kapcsolatot gyorsító DNS Jumper kisalkalmazás szerzője jelentkezett nálam, hogy új bétatesztes változatot készített el, amit én gyorsan le is fordítottam. Ez a verzió még nem hivatalos, a honlapon sincsen kint, csupán tőlem tölthető le, mivel a szerző elküldte nekem, azzal a kéréssel, hogy segítsünk neki tesztelni, a hibákat összeírni és javítani. Ezért kérek mindenkit, hogy töltse le, a korábbi leírás alapján próbálja ki, nyüstölje, és bátran írja meg ide a panaszait, hibajelentéseit, hogy a készítőnek továbbíthassam. Mindenkinek előre is köszönöm!

A szokásos két ajánlóm most két apró, ám annál hasznosabb programról szól. Ezek közül az első igen sok bosszúságtól menthet meg minket. Azt gondolom sokan tudják, hogy nem igazán jó minden célra ugyanazt a jelszót használni, hiszen ha kitudódik, akkor minden titkos, bizalmas információnk publikussá válik. De van, amikor nem is használhatjuk a kedvenc, megszokott jelszavainkat, mondjuk pl. mert a szolgáltató határozza meg azt, vagy pedig eleve formailag meghatározott: mint például a mobiltelefonok és a bankkártyák pin-kódjai. Ugyanakkor nagyon nehéz ezt a sok különböző jelszót fejben tartani. Ha ezeket leírjuk, akkor lehet, hogy elkallódnak, s amikor szükségünk lenne rá, pont akkor nem találjuk. De a jegyzetelésnek az is a hátránya, hogy ha illetéktelen kezekbe kerül, pl. a bankkártyánk kódja a gyerekünk kezébe, akkor az is okozhat galibát rendesen. Mi tehát a megoldás? Használjunk egy jelszó-széfet, melynek kinyitásához elég egy jelszót tudni, és amiben minden más jelszót már megtalálunk, sőt, minden jelszóhoz megadhatjuk, hogy mi ez, milyen célra használjuk, esetleg milyen weboldal és milyen felhasználói név tartozik hozzá. Érdekessége, hogy a program nem csak PC-re, hanem több mint egy tucat platformra, így a Windowson kívül más rendszerekre, mobiltelefonokra, PDA-kra is létezik verzió: tehát a jelszavainkat nem csak pendrive-on, hanem akár a telefonunkban is tarthatjuk, s bármikor elérhetjük. A mai világban ez a program szinte „életeket”, de legalábbis sok utánatúrást, felesleges ügyfélszolgálatra-járkálást spórolhat meg használójának.

A másik hasznos programocska az IZArc, mely nevéhez méltóan fájlok tömörítését, összecsomagolását és kibontását teszi könnyűvé. A program rengeteg formátumot olvas, és összetömöríteni is majd egy tucat archívum-fajtába tud, teszi mindezt úgy, hogy közben használat egyszerű marad, a sok lehetőség ellenére. Sokmindent nem is lehet róla elmondani, használni kell!

Aki babonás, ne számolja meg, hány programnak érkezett frissítése, csak keresse ki az alábbi listából, amire szüksége van és használja egészséggel!

  • BonkEnc 1.0.15
  • Calibre 0.7.7
  • DNS Jumper 1.0.4 beta
  • Glary Utilities 2.26.0.956
  • GPU-Z 0.4.4
  • IZArc 4.1.2
  • KeePass 2.11
  • Notepad 5.7
  • Opera 10.60
  • PDF-XChange Viewer 2.0.53
  • PicPick 2.3.1
  • Spybot S&D updates 2010-06-30
  • Winamp 5 Full 5.58

Frissítés 2010. 06. 10.

2010.06.10. 10:11

Remélem mindenki élvezi ezt a finom meleget, és keveset ül a gép előtt. Kicsit félve írom le, hogy apró frissítést kapott az időjós program, a YoWindow: a páratartalomról is ad már információkat. Remélem ez nem fog nagy ködöket és egyéb meteorológiai anomáliákat okozni a napokban. A hétfői frissítésből kihagytam, de most pótlom, hogy az AIMP zenelejátszó frissülésével egyidőben a két hangkonvertáló testvér-alkalmazása is új verziószámot kapott: a Toolsrol, azaz az AIMP Converterről és az AIMP Recorderről van szó. A játékosok számára megérkezett a félévente frissített DirectX alrendszer 9.29-es változata. A kevés látványos változás ellenére 10-es verziószámot kapott az Autoruns, de frissült a PDF-Xchange PDF-olvasó, a Picasa képnézegető és -rendezgető és a virtuális PC-t futtató VirtualBox alkalmazás is. És persze itt van az elmaradhatatlan Spybot S&D minta is.

És most következzék a blogíró ajánlata, az Autoruns. Sokan azt hiszik, hogy egyszerre csak 1-2 program fut a gépükön, és nem értik, mitől lassul le egyszercsak az addig gyorsan futó gépük. Ha futtatjuk ezt a kis segédprogramot, megtudhatjuk, mennyi folyamat, program, szolgáltatás indul el automatikusan, a gép indításakor. Rengeteg! A hosszú listát böngészve beláthatjuk, hogy a gép nem unatkozik, míg mi a kávénkat szürcsöljük, hanem hasznos, vagy kevésbé hasznos funkciói élednek fel a gépnek. Persze ezek közül nem mindegyiknek szükséges az automatikus indulása: ezeknek a felesleges terheknek, ballasztoknak az eltávolítására, kikapcsolására íródott ez a program. Mivel ez nem egy kezdőknek való feladat, adott esetben a gépünk jó működését is megzavarhatjuk vele, ezért csak azok vessék bele magukat az automatikusan induló dolgok „kigyomlálásába”, akik legalább egy kicsit értenek hozzá. És persze azok, akik tudnak angolul, lévén hogy a program nyelve angol.

A másik ajánlatom azoknak szól, akik a nemrég ismertetett CUEToolst túl bonyolultnak találták, valami egyszerűbbet szeretnének, vagy főleg mp3-akat szeretnének átkódolni. Az AIMP Tools két tagja közül a Converter a hangfájlok és audio CD-k konvertálására, a Recorder pedig hangok külső forrásból (pl. mikrofon, audio bemenet, pl. régi lemezjátszó, magnó) való rögzítésére remek eszköz. Mindkét program kicsi, gyors, könnyen kezelhető, azt a keveset tudja, amire készült, de arra kiváló. E két program esetében az sem nehezíti a használatot, ami az Autoruns esetében fenn állt, ugyanis mindkét segédprogram le van fordítva magyarra.

A frissített programok listája pedig a következő:

  • AIMP Tools 2.61.570 (Converter & Recorder)
  • Autoruns 10
  • DirectX 9.29.1962 2010 június
  • PDF-XChange Viewer 2.052
  • Picasa 3.6.105.67
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-06-09
  • VirtualBox 3.2.4.62467
  • YoWindow 2.0 2010-06-08

Frissítés 2010. 05. 17.

2010.05.17. 10:41

A csütörtöki dömping után ismét egy szolídabb frissítéssel tudok szolgálni: kivétel nélkül kisebb javítások, fejlesztések szerepelnek az új verziók változási jelentésein. Folyamatos a Calibre e-book nyilvántartó, a CrystalDiskInfo merevlemez-diagnosztikai, a doPDF PDF-nyomtató, a Simple Port Forwarding hálózati segédprogram és a uTorrent fájlcserélő fejlesztése, de a PDF-XChange PDF-olvasó is szépen halad előre a maga útján. A FreeFileSync, mellyel például a gépünkön és egy hordozható médián levő fájlokat tudunk egyeztetni, szinkronizálni, most először jelentkezett új verzióval az ismertetés óta, remélem ennek sem torpan meg a a fejlesztése.

Két programot emelnék ki a mostani termésből, az egyik éppen a FreeFileSync. A program különösen azoknak hasznos, akik egyszerre több gépet használnak, mondjuk gyakori példa az otthoni és a munkahelyi PC. Szeretnénk, hogy a két gépen ugyanazok a dokumentumok, képek, zenék meglennének, ráadásul a módosításokat is szeretnénk követni: mindkét helyen mindig az újabb verzió legyen meg. Ez azért érdekes, mert ha mondjuk a munkahelyen elkezdünk dolgozni egy munkahelyen, otthon írnánk tovább, de elfelejtettük a friss verziót magunkkal vinni, akkor otthon választhatunk: vagy nem tudunk dolgozni rajta, vagy pedig másnap a munkahelyen hosszú munkával kell összefésülnünk a munkahelyi és az otthoni változásokat. Ezt előzhetjük meg a FreeFileSync segítségével, használjunk akár egy pendrive-ot, vagy akár a DropBox-ot a fájlok átvételére.

A másik program a PDF-XChange Viewer PDF-olvasó. Két PDF-olvasót ismertettem: a Sumatra sebességével és lényegre törő egyszerűségével, a PDF XChange pedig gazdag funkció-választékával emelkedett ki a mezőnyből. Korábban a Sumatra-t tartottam a legjobb ilyen programnak, de többen jelezték, hogy szeretnének egy olyan programról ismertetőt olvasni, ami tudásban hasonló, vagy akár jobb, mint az Adobe PDF-olvasója, a Reader, ugyanakkor gyors és biztonságos. Az utóbbi sem véletlen kérés, hiszen az utóbbi időben a PDF formátum is hordoz veszélyeket, amennyiben az Adobe programjával nyitjuk meg. A PDF-XChange ilyen értelemben biztonságos, és tudásában is komolyabb, mint a Reader: rengeteg eszköz és lehetőség áll a rendelkezésünkre pl. a PDF dokumentumok jelölésére. A program sajnos egy fizetős változat korlátozott „kisöccse”, de nagyon korrekt módon elrejthetjük a fizetős változatban felajánlott, de nem használható funkciókat; még így is rengeteg dolog marad, ami túlmutat az Adobe Readeren. Aki a Reader vagy a Sumatra helyett egy okos PDF-olvasót szeretne, annak a PDF-XChange-et ajánlom.

És íme a hétfői frissítés-lista:

  • Calibre 0.6.53
  • CrystalDiskInfo 3.5.6b
  • doPDF 7.1 Build 336
  • FreeFileSync 3.7
  • PDF-XChange Viewer 2.0.51
  • Simple Port Forwarding 2.7.13
  • uTorrent 2.0.2.19648

Frissítés 2010. 04. 15.

2010.04.15. 10:27

A szokásos csütörtöki frissítés alkalmából nem kevesebb, mint 16 programot tudok felsorolni, úgy látszik a múlt szerda-csütörtöki lustálkodás után feléledtek a programozók. Most is szeretnék az apróbb hibajavításokon és fejlesztéseken átesett alkalmazásokon felül két programot kiemelni, amit szerintem érdemes kipróbálnia annak, aki még nem tette volna.

Az egyik egy egész verziószámot lépett előre, ami a kezelőfelületén is meglátszik. A Double Driver új kinézete átgondoltabb, egyszerűbb lett, de aki parancssorból, automatizálva szeretné mondjuk egész céges szinten, sok gépen használni, annak már erre is adódik lehetősége. Az alkalmazást teljesen újraírták, ez gyorsabb, és környezettől független (7zip és a Visual Basic DLL-ekre szüksége volt a működéshez) lett, a driverek visszatelepítése is kapott egy varázsló-jellegű telepítőt.

A másik kedvencem a LEGO Digital Designer. Ezzel karácsonykor játszhatott az, aki decemberben már követte a blogomat, de aki kihagyta volna, és nosztalgiát érez a gyerekkora, a házak, az autók, a szerkentyűk, az űrhajók és még sorolhatnám mi minden építéséhez, annak most végtelen elemkészlet áll a rendelkezésére a program telepítése után. Ha valaki annyira beleragad a játékba, hogy sikerül valami igazán nagyszerűt alkotnia, s azt szeretné kézben tartani, az az elmentett terv alapján megrendelheti a szükséges elemkészletet a LEGO cégtől, természetesen az interneten, pár kattintás után, s azt rövid időn belül az összerakási útmutatóval együtt leszállítják.

És íme a most frissült 16 program:

  • CDBurnerXP 4.3.0.2064
  • doPDF 7.1 Build 332
  • Double Driver 4.0
  • LEGO Digital Designer 3.1.3
  • Microsoft .NET Framework 4.0
  • NVIDIA Forceware 197.45 WHQL
  • Paint.NET 3.5.5 Build 3755 Beta
  • PDF-XChange Viewer 2.0.50
  • Picasa 3.6.0 Build 105.61
  • PicPick 2.2.7
  • Rainlendar 2.7 Beta 88
  • Recuva 1.37.488
  • Simple Port Forwarding 2.7.11
  • Spybot S&D updates 2010-04-14
  • uTorrent 2.0.19014
  • VLC Media Player 1.1.0 pre1

Frissítés 2010. 03. 18.

2010.03.18. 14:11

Ha csütörtök, akkor frissítések. Forradalmi változásokat ma sem jelenthetek be, de így is tíz program kapott hibajavításokat, apró finomításokat, fejlesztéseket. A nagy durranásokat talán mindenki húsvétra tartogatja? Ki tudja... Mindenesetre lehet, hogy már a heti két frissítés is kevés lesz, lehet, hogy az új honlapon már háromszor kell egy héten újdonságokat vadásznom? De most lássuk az aktuális listát:

  • CDBurnerXP 4.3.0.1977
  • ChromePlus 1.3.8.1
  • Disk Space Fan 1.4.4
  • DVDStyler 1.8.0.2
  • JAlbum 8.7.2
  • PDF-XChange Viewer 2.049
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-03-17
  • Unreal Commander 0.96.773
  • uTorrent 2.0 Build 18620
  • Windows Updates Downloader 2.50.1000

Frissítés 2010. 03. 04.

2010.03.04. 10:17

A csütörtöki frissítés már egy kicsit karcsúbbra sikeredett, mint a hétfői maratoni lista, de azért így is volt mit átböngészni. Jelentős újításokról nem tudok beszámolni, az egyetlen Setpointot kivéve mindegyik felsorolt program csupán pici alverziókat lépett előre. A SetPoint sem fog szoftverforradalmat indítani, állítólag csupán a kezelőfelületet tervezték és dekorálták át, a szokásos hibajavításokon túl, no meg a programkódot is optimalizálták, melynek következtében a letöltendő meghajtó-csomag kisebb lett mint az előző verzió fele.

  • doPDF 7.1.330
  • KompoZer 0.8b3
  • Logitech SetPoint 6.0
  • Mozilla Thunderbird 3.0.3
  • NVIDIA Forceware 196.75 WHQL
  • PDF-XChange Viewer 2.048
  • Recuva 1.36.479
  • Skype modul a Pidgin-hez 02-03-2010
  • Spybot-Search & Destroy frissítés 2010-03-03

Végigbogarászva a listát, különösen eget rengető újdonságokat senki nem fog tapasztalni, a legtöbb program apró lépésekkel halad a saját útján, talán az egyetlen "révbe ért" darab az AM-DeadLink nevű böngészők mellé használatos kedvenc/könyvjelző manager-konverter, mely a béták után elérte a 4.0-s változatot. A többiek inkább javításokat, frissítéseket tartalmaznak. Persze érezhető az is, hogy néhány sikeresebb fejlesztés sem ül a babérjain, a Circle Dock, a DVDStyler, a Nokia OVI, a Readon Player, a uTorrent és az XnView is elindult a további céljaik felé.

  • Mozilla Thunderbird 3.0.2
  • NameBench 1.2
  • NetWorkX 5.1
  • Nokia Ovi Suite 2.1
  • Notepad++ 5.6.7
  • Paint.NET 3.5.4
  • PDF-XChange Viewer 2.047
  • PicPick 2.2.2
  • Pidgin 2.6.6
  • POP Peeper 3.6
  • Readon Player 6.2.0.0
  • Simple Port Forwarding 2.7.7
  • SMPlayer 0.6.9

PDF-XChange Viewer 2.046

2010.02.08. 13:40

Írtam már PDF-olvasóról korábban, de gipszfej nevű olvasóm felhívta a figyelmem, hogy nézzek körül a kicsit több funkcióval ellátott alkalmazások között. Bár ezek sebességben nem tudják felvenni a versenyt a már ismertetett Sumatra-val, ugyanakkor tudásban jelentősen többet tudnak nyújtani. Ebben a kategóriában indul gipszfej kedvence, a Foxit Reader és a Perfect PDF 6 Reader is, mégis a PDF XChange Viewer-re esett a választásom, mert tudása és magyar nyelvű felülete mellett van 1-2 kellemes figyelmesség benne, ami kezelhetőbbé teszi a többinél.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

3 komment

 

Címkék: pdfxchange

süti beállítások módosítása