Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Természetesen megjöttek a szokásos, apró ám folyamatos változásokat, fejlődést mutató programok aktuális verziói is, mint pl. a YoWindow-ban már egér-görgővel is előre-hátra tekerhetjük az aktuális időpontot (3 órás lépésenként), az XnView még több formátumot és képekben tárolt adatot képes megjeleníteni és értelmezni, a Dexpotban a javítások mellett új fordításnak örülhetünk, és az LMMS zeneszerkesztőben is számos új funkciót felfedezhetünk. Szinte már menetrendszerint megérkezett az új elektronikus kiadvány-katalogizáló, a Calibre friss változata, ahogyan a Spybot mintafrissítés sem maradhat ki a rendszeres névsorból. A múltkori bétatesztes Skype mellé most azoknak is érkezett új változat, akik nem szeretnének kísérletezni: a 4.2.0.187-es verzió teljesen stabil és a még régi 4-es vonal nyomdokain halad.

És akkor következzék az aktuális lista második fele:

  • Opera 10.62
  • PDF-XChange Viewer 2.055
  • PicPick 2.3.4
  • POP Peeper 3.7
  • Skype 4.2.0.187
  • Spybot-S&D updates 2010-09-08
  • TeamViewer 5.0.9104
  • TeraCopy 2.2 beta 2
  • VirtualDub 1.9.10
  • XnView 1.97.7
  • YoWindow 2.0 build 378

Frissítés 2010. 08. 17.

2010.08.17. 10:05

Egy hetes távközlési mizéria után ismét itt vagyok a legfrissebb program-terméssel. Egy híján húsz alkalmazásnak készült el új változata, tehát a mai választékra sem lehet panasz. Van itt minden, az egészen apró finomításoktól és hibajavításoktól, mint amin a Calibre e-book katalógus, vagy a Google Earth világtérkép ment át, a kisebb, de már látható újításokon át, amit például a ChromePlus böngésző vagy a YoWindow időjárásjelentés könyvelhet el magának, egészen a teljes és örvendetes újrakezdésig, amit a zzEPG TV-műsorújságnak sikerült a múlt héten végrehajtania. Ez utóbbi néhány hete műsor-forrás nélkül maradt, ám egy kedvező fordulat jóvoltából pár napja mint főnixmadár, a poraiból támadt fel újra, és a hármas sorozattal jelentkezett. Már-már megszokottnak mondható a Calibre, a JAlbum képgaléria-alkalmazás, a K-Lite kodekcsomag, az Unreal Commander fájlkezelő és a uTorrent fájlcserélő-kliens naprakész, főleg frissítéseket és hibajavításokat tartalmazó megjelenése, de néhány ritkábban karbantartott alkalmazás is új verziószámot kapott, mint pl. a CDBurnerXP CD/DVD-író program, a FileZilla FTP-kliens, a FreeFileSync fájl-egyeztető, az Opera böngésző, az Orbit Downloader letöltésvezérlő, a Pidgin üzenetküldő, a POP Peeper e-mail-figyelő, a RadioSure online rádió-hallgató vagy a TKexe naptárkészítő is. És természetesen a kémprogramokat irtó Spybot Search & Destroy elmaradhatatlan heti frissítését is megtalálhatjátok a választékban.

Ma két kicsi, de annál hasznosabb programra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik nagyon sok embernek okozott örömet, miután olvasták a róla szóló ismertetőmet. A RadioSure különösen azoknak fog tetszeni, akik szeretnek zenét hallgatni, méghozzá a rádiót, „háttérzajként”. A szerény kinézetű, ám tudásában annál erősebb programocska a világ minden tájékáról gyűjti össze a rádióadókat, már amelyiket az interneten lehet hallgatni (és a legtöbb szerencsére már ilyen). Csupán magyar nyelvű rádiókból nem kevesebb mint 120 található a program címtárában, de néha izgalmas közelebbi vagy egészen távoli más nemzetek adásaiba is belehallgatni. Hasznos funkció, hogy az adásokat nem csak hallgatni tudjuk vele, hanem akár zeneszámokra bontva (ha ezt az adás támogatja) rögzíthetjük is!

A másik mai ajánlatom azoknak jön jól, akik az elektronikus megoldások helyett még mindig jobban szeretik a papírra nyomtatott naptárakat. A TKexe segítségével könnyen készíthet bárki magának, vagy akár másnak is, ajándékba tetszetős naptárat, maga által válogatott képekkel díszítve, legyen szó akár éves, akár éves, akár havi, akár heti bontású naptárról. Előre beírhatók az általunk fontosnak tartott napok, évfordulók, születésnapok is, hogy ezt se utólag kelljen kézzel kiemelnünk.

Tehát a mai teljes kínálat a következő:

  • Calibre 0.7.14
  • CDBurnerXP 4.3.7.2356
  • ChromePlus 1.4.1.0
  • FileZilla Client 3.3.4.1
  • FreeFileSync 3.9
  • Google Earth 5.2.1.1547
  • JAlbum 8.9.3
  • K-Lite Codec Pack 6.3.0/3.8.0
  • Opera 10.61
  • Orbit Downloader 4.0.0.2
  • Pidgin 2.7.3
  • POP Peeper 3.6.0.6
  • RadioSure 2.1.969
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-08-11
  • TKexe 1.1.0.3
  • Unreal Commander 0.96 build 787
  • uTorrent 2.0.3 build 21177
  • YoWindow 2.0.357
  • zzEPG 3.0.1.0 Beta

Végigbogarászva a listát, különösen eget rengető újdonságokat senki nem fog tapasztalni, a legtöbb program apró lépésekkel halad a saját útján, talán az egyetlen "révbe ért" darab az AM-DeadLink nevű böngészők mellé használatos kedvenc/könyvjelző manager-konverter, mely a béták után elérte a 4.0-s változatot. A többiek inkább javításokat, frissítéseket tartalmaznak. Persze érezhető az is, hogy néhány sikeresebb fejlesztés sem ül a babérjain, a Circle Dock, a DVDStyler, a Nokia OVI, a Readon Player, a uTorrent és az XnView is elindult a további céljaik felé.

  • Mozilla Thunderbird 3.0.2
  • NameBench 1.2
  • NetWorkX 5.1
  • Nokia Ovi Suite 2.1
  • Notepad++ 5.6.7
  • Paint.NET 3.5.4
  • PDF-XChange Viewer 2.047
  • PicPick 2.2.2
  • Pidgin 2.6.6
  • POP Peeper 3.6
  • Readon Player 6.2.0.0
  • Simple Port Forwarding 2.7.7
  • SMPlayer 0.6.9

POP Peeper 3.6

2010.02.01. 13:53

Kicsit elkeserít, hogy a már ismertetett e-mail-ellenőrző kisalkalmazás, a PopTray fejlesztése leálltnak tűnik, pedig a Google Wave és a közösségi weboldalak mentén ismét fellendülni látszik az üzenetküldés, mint kommunikációs forma. Ezért kerestem egy olyan alkalmazást, ami a mai napig fejlesztés alatt áll, folyamatosan modulokkal bővül, tehát vannak tartalékai, amellett, hogy eleve egy rátermett program a feladatra. A választásom erre a kis "leselkedőre" esett, mivel képességei túlmutatnak a PopTray lehetőségein. Lássuk, miben jobb a program az elődjénél!

szerintem: (5/5)
szerintetek: (2/5)

Szerző: Tigris

7 komment

 

Címkék: pop peeper

süti beállítások módosítása