Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Frissítés 2010. 04. 15.

2010.04.15. 10:27

A szokásos csütörtöki frissítés alkalmából nem kevesebb, mint 16 programot tudok felsorolni, úgy látszik a múlt szerda-csütörtöki lustálkodás után feléledtek a programozók. Most is szeretnék az apróbb hibajavításokon és fejlesztéseken átesett alkalmazásokon felül két programot kiemelni, amit szerintem érdemes kipróbálnia annak, aki még nem tette volna.

Az egyik egy egész verziószámot lépett előre, ami a kezelőfelületén is meglátszik. A Double Driver új kinézete átgondoltabb, egyszerűbb lett, de aki parancssorból, automatizálva szeretné mondjuk egész céges szinten, sok gépen használni, annak már erre is adódik lehetősége. Az alkalmazást teljesen újraírták, ez gyorsabb, és környezettől független (7zip és a Visual Basic DLL-ekre szüksége volt a működéshez) lett, a driverek visszatelepítése is kapott egy varázsló-jellegű telepítőt.

A másik kedvencem a LEGO Digital Designer. Ezzel karácsonykor játszhatott az, aki decemberben már követte a blogomat, de aki kihagyta volna, és nosztalgiát érez a gyerekkora, a házak, az autók, a szerkentyűk, az űrhajók és még sorolhatnám mi minden építéséhez, annak most végtelen elemkészlet áll a rendelkezésére a program telepítése után. Ha valaki annyira beleragad a játékba, hogy sikerül valami igazán nagyszerűt alkotnia, s azt szeretné kézben tartani, az az elmentett terv alapján megrendelheti a szükséges elemkészletet a LEGO cégtől, természetesen az interneten, pár kattintás után, s azt rövid időn belül az összerakási útmutatóval együtt leszállítják.

És íme a most frissült 16 program:

  • CDBurnerXP 4.3.0.2064
  • doPDF 7.1 Build 332
  • Double Driver 4.0
  • LEGO Digital Designer 3.1.3
  • Microsoft .NET Framework 4.0
  • NVIDIA Forceware 197.45 WHQL
  • Paint.NET 3.5.5 Build 3755 Beta
  • PDF-XChange Viewer 2.0.50
  • Picasa 3.6.0 Build 105.61
  • PicPick 2.2.7
  • Rainlendar 2.7 Beta 88
  • Recuva 1.37.488
  • Simple Port Forwarding 2.7.11
  • Spybot S&D updates 2010-04-14
  • uTorrent 2.0.19014
  • VLC Media Player 1.1.0 pre1

Lego Digital Designer 3.0.11

2009.12.24. 18:28

Lego Digital Designer ismertetésAz építőjátékok fejedelme a Lego. Én is ezen nőttem fel, igaz, akkor még nem volt olyan sokféle építőelem, de egy egyszerű tégla alakú elem is sokmindenné tudott válni a fantázia segítségével. Építettem űrhajót, autót, működő gépezeteket, vasutat, mindent amit egy kissrác csak akarhat, de a lányok is pillanatok alatt készíthettek vele Barbie-házat, természetesen lakókkal, és mindenféle kiegészítőt is kaptak hozzá. Igaz, öltöztetni nem lehetett egyszerű, de volt olyan ovistársam, aki ezt is megoldotta. Aztán felnőttem, várom, hogy gyerekem legyen, hogy újra legózzak... vagy mégsem? A következő programmal a világ összes lego eleme a zsebünkben lehet, hogy a teremtés határa pedig csak a saját kreativitásunk.

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: legodesigner

süti beállítások módosítása