Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Frissítés 2010. 08. 03.

2010.08.03. 13:48

Bár az előző maratoni frissítést nem tudom felülmúlni, mára is akadt újdonság bőven. Úgy látszik, a Calibre fejlesztése folyamatos, hiszen hétről héte jelenik meg újdonság belőle, ebből is látszik, hogy most pezsgés van e-book fronton. A hardver-turkálók örülni fognak a CrystalDiskInfonak, a Defragglernek töredezettség-mentesítőnek és a SIW rendszerdiagnosztikai programnak, hogy a hálózatunkat gyorsító DNS Jumperről ne is beszéljünk, amihez már kezd ennek az oldalnak és kommentezőknek is jelentősebb köze lenni, mint tesztereknek. Az új verzió már kevesebb gonddal működik, bár a frissítés gomb még mindig nem kapott feliratot – de maradjon valami legközelebbre is! Aki kellemesebbé szeretné tenni a gépe használatát, annak itt a friss Rainlendar. Az egyre jobb VLC médialejátszóban is eszközöltek pár javítást és igazítást, és a szintén megszokottá váló PicPick-verzióléptetés sem maradt el. Aki nem tudná, egy nagyon okos programról van szó, amivel képernyőképet menthetünk, távolságot mérhetünk az ablakokon, színek kódjait kaphatjuk meg, és bár tudásában nem veszi fel a versenyt a Photoshoppal, a beépített képszerkesztő egyszerűbb feladatokra remek. A PDF-nyomtató doPDF is frissült, a CD-DVD-író CDBurnerXP is, amivel akár a mai újdonság-adatot is kimenthetjük CD-re.

A mai ajánlatom az első blogon ismertetett grafikai segédprogram, a PicPick. Ha úgy veszem, ez adta a végső lökést, hogy elindítsam az oldalam, hiszen egy botrányosan kicsi, gyors és praktikus programról van szó, amit bár kezdenek a fizetősség felé csúsztatni, a mai napig ingyenes maradt. Talán nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, a képernyőmentéseket máig ezzel csinálom a blogra, de mivel weboldalakat is csinálok, sokszor jöttek jól az extra funkciói. A program két részből áll, egy szerkesztővel, ami az alap műveletekre képes, és a hasznos funkcióiból, melyeket az óra mellett a program ikonjára kattintva érünk el. Találhatunk itt képernyőmentést (teljes képernyős, ablakos, kijelölt méretű, vagy akár több oldalon át gördülő tartalom-mentést is), színminta-vételezőt, nagyítót, vonalzót, szögmérőt, hajszálkeresztet is, de rajzolhatunk is a képernyőre, hogy aztán elmenthessük. Nem fogja leváltani a kedvenc grafikus szerkesztőprogramunkat, viszont kiegészítőnek remek, hiszen a háttérben szerényen meghúzódva mindig készen áll, hogy segítségünkre legyen. A kezelőfelületét ráadásul magyarították, tehát a használatban ez sem akadály. Aki grafikával dolgozik, annak mindenképpen ajánlott.

Most pedig lássuk, mi a teljes mai kínálat:

  • Calibre 0.7.12
  • CDBurnerXP 4.3.7.2316
  • CrystalDiskInfo 3.7.0
  • Defraggler 1.21.209
  • doPDF 7.1.342
  • DNS Jumper 1.0.4
  • PicPick 2.3.3
  • Rainlendar 2.8 Build 92 Beta
  • SIW 2010-07-14a (System Information for Windows)
  • VLC Media Player 1.1.2

Hosszú szünet után tehát ismét frissítések. A mai lista a kihagyás miatt szép hosszú lett, van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Nem megyek bele a változások ismertetésébe, nagyon hosszú lenne, bár a verziószámokból látható, hogy forradalmi változások, amiről mindenkinek sürgősen értesülnie kellett volna, nem történtek. Viszont mindenki megtalálhatja a neki való csemegéjét, a játékosoktól a netet bújó közösségi emberekig, a biztonság és a hardver-tuningolás megszállottjaitól a szórakozni vágyókig.

Nem szaporítom a szót, az fenti cikkben megkezdett lista második részével teszem teljessé a mai frissítéseket.

  • NVIDIA Forceware 258.96 WHQL
  • Orbit Downloader 4.0.1
  • PDF-XChange Viewer 2.054
  • PicPick 2.3.2
  • Pidgin 2.7.2
  • Rainlendar 2.7
  • Recuva 1.38.504
  • SIW (System Info) 2010.07.14a
  • Spybot S&D updates 2010-07-28
  • TeamViewer 5.0.8703
  • Unlocker 1.9.0
  • uTorrent 2.0.3 Build 20664
  • VLC Media Player 1.1.1
  • Windows Updates Downloader 2.50 Build 1002
  • Winamp 5.581 Full
  • YoWindow 2.0 Build 342

Frissítés 2010. 06. 21.

2010.06.21. 14:52

Remélem mindenki múzeumokat látogatott a hétvégén, és kialudta a lumpolást. A mai frissítés átlagosnak mondható, forradalmi újdonságokat nélkülöz, leszámítva az UFO: AI játékprogramot, amit mindenkinek ajánlok, akinek van ideje, kedve, energiája egy stratégiai játékhoz. Sajnos hírt kell adnom arról is, hogy egy programot megfosztottak az információ-forrásától is, a hétvégétől a zzEPG TV-műsor tartalom nélkül maradt.

Az első ajánlott program miatt úgy hiszem, jópáran csúnyán fognak rám nézni, hiszen épp túlvagyunk a hétvégén. A frissítés híre jobban jött volna a hétvége előtt, dehát így alakult… Egy régi legenda újraélesztése, az UFO: Alien Invasion című játék egy nagy fejlesztésen van túl, főleg a program grafikáját, az ellenség hozzánk alkalmazkodó taktikáját, intelligenciáját javították, de már módunk van ellenséges bázisok ostromára is, és természetesen minden nagyobb, jobb, több, szebb és kezelhetőbb lett. A frissített jellemzők teljes listája itt található. A letöltéssel kapcsolatban mindenkinek előre szólok, hogy a program hatalmas, több mint 500M, de ez egyben a program minőségét, szépségét-jóságát is jellemzi. Aki régen sokat játszott a Laser Squad-dal, vagy az UFO: Enemy Unknown című játékokkal, az ne hagyja ki ezt az elődökhöz méltó folytatást!

A másik program, amire szeretném felhívni a figyelmet, az a zzEPG, sajnos ezúttal egy szomorú esemény kapcsán. Idézet a zzEPG honlapjáról:

„A mai nappal (2010. június 17.) sajnos megszakadt a kapcsolat a Telehold és a zzEPG között, az együttműködésünk nem él tovább. Ez azt jelenti, hogy a zzEPG egyelőre műsor nélkül marad, a frissítés a programból eredménytelen lesz. Remélem, hogy mindenkinek sok kellemes percet szerzett a program, és kipróbálhattátok, hogy milyen is egy eredeti, okos tévéújság.”

Aki használta a programot, és aki szeretne továbbra is hozzájutni kedvenc műsorújságjához, az kérem látogasson el a program honlapjára, iratkozzon fel a hírlevélre, és támogassa az ügyet! A linkeket a lista végén találjátok a teljes cikkben.

Most pedig következzen a teljes mai frissítés-lista:

  • 7-Zip 9.15 Beta
  • Calibre 0.7.4
  • FreeFileSync 3.8
  • Mozilla Thunderbird 3.0.5
  • Opera 10.54
  • System Information for Windows 2010 build 0616
  • UFO: Alien Invasion 2.3
  • Unreal Commander 0.96 build 780
  • zzEPG

Frissítés 2010. 05. 13.

2010.05.13. 10:22

A rossz idő kedvez azoknak, akik újdonságokat szeretnének a gépükre telepíteni. Az utóbbi hét szűk termése után ismét egy kicsit bővebbre sikerült a frissítések csütörtöki listája. A legjelentősebb változásokat a Pidgin üzenetküldő és a Dexpot könyvelheti el, a többi program inkább kisebb javításokat és fejlesztéseket tartalmaz. Az NVidia videokártyával rendelkezők is tovább tuningolhatják PC-jük teljesítményét az új Forceware meghajtóval. És természetesen megjelent a heti mintafrissítés a Spybot Search & Destroy kémprogram-irtóhoz.

Olvasóim figyelmébe most is két programot szeretnék ajánlani. Az elsővel az asztalunkat tudjuk feltuningolni. A Dexpot alapvetően több Windows-asztal kezelésére való, használatával könnyedén váltogathatunk közöttük, az ablakokat tetszés szerint rakosgathatjuk egyikből a másikba, de természetesen azok tulajdonságai, pl. háttere is egyenként beállítható. Minden programhoz megadhatjuk, hogy mindig egy bizonyos asztalon nyíljon meg, de a váltást is többféleképpen oldhatjuk meg: ezek közül talán a leglátványosabb a teljes képernyős előkép. Aki néha belefullad a sok futó alkalmazásba, amiket állandóan rakosgatni kell, hogy mindig mindent lásson, annak nagyon hasznos ez az alkalmazás. A frissített verzióban rengeteg látványos újítást tettek, erről az alábbi linken tájékozódhatunk:
http://www.dexpot.de/index.php?id=whatsnew

A másik ajánlott programon bár kevesebb látványos változtatást eszközöltek, mégis egy nagyon praktikus alkalmazás. Az AM-Deadlink a böngészőnk könyvjelző-gyűjteményünket kezeli: váltáskor a különböző böngészőfajták formátumai között tud átalakítást végezni, de ha csak azt szeretnénk tudni, hogy a rengeteg kedvenc cím közül melyik az, amit már sajnos nem fogunk működésben találni, akkor a program ezeket is kigyűjti. Az Internet Explorer, a Firefox, a Mozilla, a Chrome és az Opera címgyűjteményét kezeli, illetve tudja az egyiket a másikba alakítani. Érdekesség, hogy képes a linkekhez tartozó kicsi ikont, az úgynevezett favicon-okat is kigyűjteni, és a címgyűjteménybe lementeni. Akik rengeteg címet tárolnak a böngészőjükben, azoknak érdemes kipróbálni ezt a remek kis programot.

És az elmaradhatatlan lista:

  • Adobe Shockwave Player 11.5.7.609
  • AM-DeadLink 4.1
  • Dexpot 1.5.1 Build 1109
  • IrfanView 4.27
  • Nvidia Forceware 197.75 WHQL
  • Orbit Downloader 3.0.0.5
  • PicPick 2.2.9
  • Pidgin 2.7.0
  • Revo Uninstaller 1.88
  • SIW 2010-05-12 (System Information for Windows)
  • Skype 4.2.0.166
  • Spybot S&D Detection updates 2010-05-12

Frissítés 2010. 04. 30.

2010.04.30. 10:18

A keddi, szokás szerint kiadósabb frissítés után ismét csak péntekre sikerült néhány újdonságot felkutatnom, de azért most is összegyűlt fél tucat. A mai cikknek azok fognak leginkább örülni, akik újabb generációs AMD/ATI videokártyával rendelkeznek, hiszen első tételünk a Catalyst meghajtócsomag friss verziója. De természetesen megjött a heti mintafrissítés a számítógép-biztonság kapcsán emlegetett Spybot S&D-hez is, és a kisebb hibajavítások és fejlesztések még pár programhoz.

Jelenlegi ajánlatom a System Information for Windows, azaz a SIW rendszerdiagnosztikai program aktuális verziója. A program fejlesztői igen nagylelkűek voltak, hiszen bár létezik a programnak fizetős változata is, az ingyenes ettől szinte alig különbözik, teljes értékűnek mondható. Az alkalmazás alapfunkcióként egy kisebb könyvnyi információt ad a számítógépünkről, annak hardverösszetevőiről, szoftverkörnyezetéről, hálózati kapcsolatairól. Pluszként egy csomó apró funkciót is beleépítettek, amit máshol nem nagyon találunk; egyenként sok kicsi alkalmazást váltanak ki az Eszközök menü egyes pontjai. Találunk itt automatikus, időzített géplekapcsolót, folyamatfigyelőt, internet-sebességmérőt, egyszerűbb monitortesztet, de jelszómezőbe beírt jelszavainkat is megnézhetjük egy mágikus nagyító alatt, melynek a neve Eureka!

S íme a mai, kissé kurtára sikeredett lista:

  • ATI Catalyst Drivers 10.4
  • FastStone Image Viewer 4.2
  • Simple Port Forwarding 2.7.12
  • SIW (System Information for Windows) 2010.04.28
  • Skype 4.2.0.163
  • Spybot S&D updates 2010-04-28

Frissítés 2010. 03. 12.

2010.03.12. 10:01

Elnézést kérek az olvasóktól, a tegnapi nap technikai okokból nem volt alkalmam cikket írni, de a frissítés nem marad el. Sőt, tegnap délelőtt futottak be a K-Lite csomag új darabjai, amit ma szerencsém van betenni a frissítések közé. A szokásos Spybot frissítés mellett pár nagyobb program is átesett egy kis csiszolgatáson, végleges lett a korábban még béta állapotban levő Google Earth és megmozdulni látszik az eddig régóta állni látszó Unlocker-fejlesztés. A kedvenc webgaléria-készítő alkalmazásom, a JAlbum is javuláson ment keresztül, sőt még a tegnapi nap is kapott egy .1-es korrekciót, a fordítások frissítésen, néhány hibajavításon és kezelési könnyítésen túl kapunk az új verzióval egy új galéria-sablont is. A heti második frissítés-listára a következő programok kerültek fel:

  • Google Earth 5.1.7938.4346
  • JAlbum 8.7.1
  • K-Lite Codec Pack 64-bit 3.3.0
  • K-Lite Codec Pack 5.8.0
  • Microsoft IntelliPoint 7.1
  • Orbit Downloader 3.0.0.3
  • SIW (System Information for Windows) 2010.0310
  • Skype 4.2.0.155
  • SpeedyFox 1.4.2
  • Spybot S&D frissítés 2010-03-10
  • Unlocker 1.8.9

Frissítés 2010. 02. 11.

2010.02.11. 10:15

A várva várt ChromePlus frissítés megérkezett. Az egyik szemem sír, a másik nevet, ugyanis néhány dolgot, ami a 1.3.6-ban eltűnt, megváltozott, az sajnos nem került vissza a helyére (pl. a ChromePlus beállítások a csavarkulcsos menübe), viszont sokminden előnyére változott, főleg ami a kezelőfelületet illeti. Pl. az előzmények gomb és a Chrome/IE motor váltására szolgáló kapcsoló a cím után egyértelműbb lett, a ChromePlus specifikus beállítások rengeteg lehetőséggel bővültek ki (tálcára csukás/minimalizálás, AdBlock szerverek beállítása, egyenletes görgetés, billentyű-beállítások). Ugyanakkor valahogy még mindig nem az igazi a dolog. Talán az új, 5-ös Chrome integrálásával meglódul minden (ebben még a 4.0.295-ös Chrome van). Sajnos a ChromePlus kezd egyre jobban elterjedni, s az automatikus frissítés egyre nagyobb "csapást mér" a fejlesztők weboldalára. Tehát ha gondok vannak a letöltéssel, vagy a honlappal, akkor a türelem az egyetlen megoldás most.

Másik jelentősebb hír a DirectX februári frissítés, amiben hatalmas újítások nincsenek, csupán az utóbbi fél évben piacradobott hardverújdonságokat követi, tehát az új és drága vassal rendelkezőket érinti leginkább a dolog.

Továbbá van még egy programfrissítés, amiről kicsit félek hírt adni. A SIW hardverdiagnosztikai program ezévi első, új változata nálam vírusriasztást idézett elő. Utánatúrtam a dolognak a neten, de a vírust sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudták hiteles forrásból, ezért javaslom, hogy csak a nagyon bátrak frissítsenek, saját felelősségre! És akkor jöjjön a teljes lista:

  • Calibre 0.6.39
  • ChromePlus 1.3.7.0
  • Circle Dock 1.5.1
  • Microsoft DirectX 9.0c 2010 feb. 10-i frissítés
  • Orbit Downloader 3.0.0.2
  • SIW (System Info) 2010.0210
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-02-10
  • TKexe 1.1.0.2

System Information for Windows ismertetésSok programot ismertettem, ami azzal foglalkozott, hogy információt nyújtson arról, hogy gépünket hogyan lehetne gyorsabbá tenni. Viszont alapvetően a hardverről és a szoftverekről mindig csak annyit írt, amennyi az adott program használatához szükséges volt. Ha szeretnénk bővebb információt kapni mondjuk a BIOS-ról, vagy a hálózatról, esetleg a területi beállításokról, akkor csak a Windows belső eszközeire hagyatkozhattunk, amik sokmindent nem kötnek az orrunkra. Most itt egy program, amivel a gép szinte minden paraméterét, tulajdonságait deríthetjük ki.

szerintem: (3/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: siw

süti beállítások módosítása