Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Frissítés 2010. 08. 17.

2010.08.17. 10:05

Egy hetes távközlési mizéria után ismét itt vagyok a legfrissebb program-terméssel. Egy híján húsz alkalmazásnak készült el új változata, tehát a mai választékra sem lehet panasz. Van itt minden, az egészen apró finomításoktól és hibajavításoktól, mint amin a Calibre e-book katalógus, vagy a Google Earth világtérkép ment át, a kisebb, de már látható újításokon át, amit például a ChromePlus böngésző vagy a YoWindow időjárásjelentés könyvelhet el magának, egészen a teljes és örvendetes újrakezdésig, amit a zzEPG TV-műsorújságnak sikerült a múlt héten végrehajtania. Ez utóbbi néhány hete műsor-forrás nélkül maradt, ám egy kedvező fordulat jóvoltából pár napja mint főnixmadár, a poraiból támadt fel újra, és a hármas sorozattal jelentkezett. Már-már megszokottnak mondható a Calibre, a JAlbum képgaléria-alkalmazás, a K-Lite kodekcsomag, az Unreal Commander fájlkezelő és a uTorrent fájlcserélő-kliens naprakész, főleg frissítéseket és hibajavításokat tartalmazó megjelenése, de néhány ritkábban karbantartott alkalmazás is új verziószámot kapott, mint pl. a CDBurnerXP CD/DVD-író program, a FileZilla FTP-kliens, a FreeFileSync fájl-egyeztető, az Opera böngésző, az Orbit Downloader letöltésvezérlő, a Pidgin üzenetküldő, a POP Peeper e-mail-figyelő, a RadioSure online rádió-hallgató vagy a TKexe naptárkészítő is. És természetesen a kémprogramokat irtó Spybot Search & Destroy elmaradhatatlan heti frissítését is megtalálhatjátok a választékban.

Ma két kicsi, de annál hasznosabb programra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik nagyon sok embernek okozott örömet, miután olvasták a róla szóló ismertetőmet. A RadioSure különösen azoknak fog tetszeni, akik szeretnek zenét hallgatni, méghozzá a rádiót, „háttérzajként”. A szerény kinézetű, ám tudásában annál erősebb programocska a világ minden tájékáról gyűjti össze a rádióadókat, már amelyiket az interneten lehet hallgatni (és a legtöbb szerencsére már ilyen). Csupán magyar nyelvű rádiókból nem kevesebb mint 120 található a program címtárában, de néha izgalmas közelebbi vagy egészen távoli más nemzetek adásaiba is belehallgatni. Hasznos funkció, hogy az adásokat nem csak hallgatni tudjuk vele, hanem akár zeneszámokra bontva (ha ezt az adás támogatja) rögzíthetjük is!

A másik mai ajánlatom azoknak jön jól, akik az elektronikus megoldások helyett még mindig jobban szeretik a papírra nyomtatott naptárakat. A TKexe segítségével könnyen készíthet bárki magának, vagy akár másnak is, ajándékba tetszetős naptárat, maga által válogatott képekkel díszítve, legyen szó akár éves, akár éves, akár havi, akár heti bontású naptárról. Előre beírhatók az általunk fontosnak tartott napok, évfordulók, születésnapok is, hogy ezt se utólag kelljen kézzel kiemelnünk.

Tehát a mai teljes kínálat a következő:

  • Calibre 0.7.14
  • CDBurnerXP 4.3.7.2356
  • ChromePlus 1.4.1.0
  • FileZilla Client 3.3.4.1
  • FreeFileSync 3.9
  • Google Earth 5.2.1.1547
  • JAlbum 8.9.3
  • K-Lite Codec Pack 6.3.0/3.8.0
  • Opera 10.61
  • Orbit Downloader 4.0.0.2
  • Pidgin 2.7.3
  • POP Peeper 3.6.0.6
  • RadioSure 2.1.969
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-08-11
  • TKexe 1.1.0.3
  • Unreal Commander 0.96 build 787
  • uTorrent 2.0.3 build 21177
  • YoWindow 2.0.357
  • zzEPG 3.0.1.0 Beta

Visszatértem hát. Elnézését kérem minden hűséges olvasómnak, aki idáig hiányolt, sajnos egy kiadós betegeskedésen vagyok túl, ami önmagában nem lett volna indok a távolmaradásomra, de a doki szigorúan ágyba parancsolt, nem volt kecmec, nyomtam az ágyat hetekig, mert bár a gond nem volt krónikus, nem szerettem volna a gyógyulásomat kockáztatni. Ágyban meg hiába PDA, hiába mobiltelefon, és tudok netezni róluk, sajnos sem a cikkírásra, sem programok tesztelésére nem volt alkalmas.

Az öröm az ürömben az, hogy egy kis pénz állt közben a házhoz, és bár egy atomerőmű teljesítményét meghaladó gépre nem, de egy elfogadható teljesítményű, mai viszonylatban korszerűnek mondható PC-re sikerül szert tennem, ha minden jól megy, holnap. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár mindenképpen fogok XP-s programokkal és frissítésekkel foglalkozni, sőt, tesztelésre is lesz alkalmam XP alatt, elsődlegesen Windows 7-re „teszem át a székhelyem”, méghozzá 64 bites alapokon. Ennek van hátránya is, de előnye is, mivel egyre többen térnek át, és hamarabb szembesülök azokkal a problémákkal, amik pl. a FreeLaunchBar-ral is voltak, Windows 7 alatt. Kicsit bővül is a programjaim palettája, hiszen az XP-s dolgok így vagy úgy futnak Windows 7 alatt, de ezidáig Win7-es programokat azon egyszerű okból nem tudtam ismertetni, hogy kipróbálni sem volt lehetőségem; hát most lesz.

A frissítések listája most csak két cikkben fér el, íme az első rész.

  • ATI Catalyst 10.7
  • Autoruns 10.02
  • Calibre 0.7.10
  • CCleaner 2.34.1200
  • CDBurnerXP 4.3.6.2284
  • CPU-Z 1.55
  • Dexpot 1.5.5 Build 1302
  • doPDF 7.1.341
  • Format Factory 2.45
  • Google Toolbar 7.1.2010.0723b Firefox
  • Google Toolbar 6.5.708.1000 IE
  • JAlbum 8.9.2
  • Java Runtime Environment 1.6.0.21
  • KeePass 2.12
  • K-Lite Codec Pack 6.20 / 3.70
  • Logitech SetPoint 6.15
  • Mozilla Thunderbird 3.1.1
  • Notepad++ 5.7

Frissítés 2010. 06. 18.

2010.06.18. 16:11

Szerencsére ma sem szűkölködünk frissítésben, majd' egy tucat érkezett belőlük. A két videokártya-meghajtó, az ATI Catalyst és az NVIDIA Forceware a szokásos apró fejlesztésekkel bővült, a többi program is főleg hibajavításokat és kisebb funkcióbeli frissítéseket tartalmaz. Az XnView rengeteg profi és félprofi fényképezőgép nyers fájlformátumának olvasási képességével bővült, úgy látszik a digitális fotógráfia egy gyorsan fejlődő része a számítástechnikának.

Ma két szórakoztatóbb jellegű programot ajánlanék, melyből az egyik már eddig is, de ma is okozott a blogon és az életben is galibákat. A bemutatásával együtt romlott el az idő, és lám ma is, hogy frissítés érkezett a YoWindow-ból, a cikkem írását késleltette egy helyi vihar és egy áramszünet. Aki nem ismerné a programot: egy meglehetősen csinos kis időjárásjelentő alkalmazásról van szó, mely a helyzetképet a szokásos számadatok és szöveg mellett tájképen is megjeleníti. Képes továbbá párnapos előrejelzésre is, mindezeket természetesen helyfüggően: beállíthatjuk a földrajzi helyzetünket. Megtudhatjuk belőle, hogy mikor kel és nyugszik a Nap, hogy milyen hosszú egy nap, s hogy a hold éppen milyen stádiumban van. Az időt napon belül is előre-hátra tekerhetjük (pl. romantikus lelkek akár hússzor is megnézhetik újra és újra a naplementét), de megnézhetjük, hogy mire számíthatunk, ha mondjuk holnap este úgy döntünk, hogy művelődésre adjuk a fejünket, és legalább most végiglátogatjuk a hozzánk közel eső múzeumokat, hiszen holnap lesz a Múzeumok Éjszakája! A program beállítható képernyővédőnek is, így mindig szemmel tarthatjuk egy hangulatos tájképen, hogy vajon megáznánk-e, ha kicsit messzebb mennénk a számítógéptől. A mai frissítés szinte a legkisebb mind közül, de a focirajongók örülhetnek neki: kapunk egy focilabdát a tájkép sarkába, melyről megtudhatjuk, hogy a VB még hány napig tart, illetve ha rákattintunk, a FIFA oldalára ugorhatunk.

A másik alkalmazás a zenét hallgatni vágyóknak okoz örömet. A Songbird kicsit úgy madár, mint Gombóc Artúr; madárnak madár (bird: angolul madár) de ducinak is duci… Szerencsére zenelejátszáshoz nem kellenek szárnyak, a duciság jelen esetben inkább előny, hiszen sok külsős modullal lehet az amúgy sem sovány alapfunkciókat bővíteni. A zenék rendezgetésére, lejátszására, és velük kapcsolatos infók megjelenítésére szakosodott programot többek között CD digitalizálására, dalszövegek letöltésére, kedvenc zenéink megosztására, hasonlók keresésére és zenevásárlásra alkalmas bővítményekkel lehet „hízlalni”. Látszik, hogy az alkalmazás nem szeretne csupán a háttérben meghúzódni, szeretne minket minden jóval szórakoztatni a szemünket és a fejünket is, a zenehallgatáson túl is.

Lássuk, milyen újdonságok futottak be a mai nappal:

  • ATI Catalyst Drivers 10.6
  • AutoRuns 10.01
  • doPDF 7.1 Build 340
  • JAlbum 8.9.1
  • Mozilla Thunderbird 3.0.5
  • NVIDIA Forceware 257.21 WHQL
  • Songbird 1.7.3 build 1700
  • Spybot S&D updates 2010-06-16
  • uTorrent 2.0.2.20165
  • XnView 1.97.6
  • YoWindow 2.0 2010-06-16

Frissítés 2010. 06. 14.

2010.06.14. 10:12

A múlt hét második fele igencsak produktívnak bizonyult a fejlesztések terén, hiszen nem kevesebb, mint 16 program legújabb verziójáról tudok most hírt adni. Szinte minden felhasználási területről érkezett program, de jónéhány rendszerösszetevő is frissült. A grafikai programokat a JAlbum galériakészítő és a Scribus kiadvány-tördelő képviseli, a multimédiás alkalmazások között itt van az XnView képnézegető és a Readon internetes TV/rádióvevő, elektronikus könyveinket a Calibre-rel rendezgethetjük, személyes címtárunkat, naplónkat, teendőink listáját és leveleinket pedig az Essential PIM-mel kezelhetjük. A hálózati alkalmazások közül frissült a Simple Port Forwarding router-beállító és a FileZilla FTP kliens, CD-inket és DVD-inket a CDBurnerXP új változatával írhatjuk meg és ha mindezekre nem lenne elég egy asztal a monitoron, a Dexpottal segítségével többet is csinálhatunk magunknak. A rendszerünket is felfrissíthetjük a böngészőnk multimédiás képességeiért felelős Adobe Air-rel és Flash Player-rel, az egérnek sajt helyett a SetPoint dukál, és ha Nokia telefonunk van, az azt kezelő Nokia PC Suite is új változatban fogja a telefon és a gép együttműködését szolgálni.

A hosszú lista miatt most nem emelnék ki programot, nehéz lenne egyet-kettőt kiemelni a 16-ból, a hosszabb leírásokat pedig az ismertetős linken úgyis bárki elolvashatja. Akkor hát lássuk, miből jött új változat a mai napig:

  • Adobe Air 2.0.2.12610
  • Adobe Flash Player 10.1.53.64 Internet Explorerhez
  • Adobe Flash Player 10.1.53.64 a többi böngészőhöz
  • Calibre 0.7.2
  • CDBurnerXP 4.3.2.2212
  • CrystalDiskInfo 3.6.4
  • Dexpot 1.5.4 Build 1212
  • EssentialPIM 3.54
  • FileZilla Client 3.3.3
  • JAlbum 8.9
  • Nokia PC Suite 7.1.50.2
  • Readon TV Movie Radio Player 7.2.0.0
  • Scribus 1.3.7
  • SetPoint 6.10
  • Simple Port Forwarding 3.0.2
  • XnView 1.97.5

Frissítés 2010. 05. 03.

2010.05.03. 10:20

Pénteken – a frissítések publikálása után természetesen –, záporoztak a hírek, többek közt az XnView-ból jött ki új verzió, melybe rögtön egy rakás hibajavítást tettek néhány apróbb új funkció mellett. Komoly fejlődésen ment keresztül a JAlbum és a Circle Dock is, a kis verziószám-váltás ellenére. A VirtualBox PC-szimulátor 3.2 sorozatának első teszt-verziója is publikussá vált. Kisebb változásokat könyvelhet el a digitális könyv-nyilvántartó, a Calibre is, ahogy a CDBurnerXP és az Opera is. Ez utóbbi frissítése erősen javasolt, lévén hogy biztonsági javításokat tartalmaz! Úgy tűnik, a játékfejlesztők is felébredtek téli álmukból, a Wormux után az XMoto is elindult a kiteljesedés felé.

A mai ajánlott alkalmazásom inkább kezelhetőségében, mint új funkcióiban javult. A JAlbum-mal könnyedén készíthetünk nagyon szép, látványos és könnyen kezelhető fényképalbumokat a webre. A közzétételük is roppant egyszerű: a kezdők regisztrálhatnak maguknak ingyen tárhelyet, és szinte egykattintásos kezelhetőséget, a gyakorlottabbak pedig saját tárhelyre tölthetik fel az elkészült oldalakat és képeket. A program alapvető képkorrekcióra és -szerkesztésre is képes, ahogy képadatok megadására és albumok szervezésére is, de az erőssége mégis a különféle galériák összeállítása, és ebben nagyon erős. A honlapról rengeteg galéria-sablon letölthető.

  • Calibre 0.6.51
  • CDBurnerXP 4.3.2.2140
  • Circle Dock 1.5.6
  • JAlbum 8.8
  • Opera 10.53
  • VirtualBox 3.2.0 Beta 1
  • XMoto 0.5.3
  • XnView 1.97.4

Frissítés 2010. 03. 18.

2010.03.18. 14:11

Ha csütörtök, akkor frissítések. Forradalmi változásokat ma sem jelenthetek be, de így is tíz program kapott hibajavításokat, apró finomításokat, fejlesztéseket. A nagy durranásokat talán mindenki húsvétra tartogatja? Ki tudja... Mindenesetre lehet, hogy már a heti két frissítés is kevés lesz, lehet, hogy az új honlapon már háromszor kell egy héten újdonságokat vadásznom? De most lássuk az aktuális listát:

  • CDBurnerXP 4.3.0.1977
  • ChromePlus 1.3.8.1
  • Disk Space Fan 1.4.4
  • DVDStyler 1.8.0.2
  • JAlbum 8.7.2
  • PDF-XChange Viewer 2.049
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-03-17
  • Unreal Commander 0.96.773
  • uTorrent 2.0 Build 18620
  • Windows Updates Downloader 2.50.1000

Frissítés 2010. 03. 12.

2010.03.12. 10:01

Elnézést kérek az olvasóktól, a tegnapi nap technikai okokból nem volt alkalmam cikket írni, de a frissítés nem marad el. Sőt, tegnap délelőtt futottak be a K-Lite csomag új darabjai, amit ma szerencsém van betenni a frissítések közé. A szokásos Spybot frissítés mellett pár nagyobb program is átesett egy kis csiszolgatáson, végleges lett a korábban még béta állapotban levő Google Earth és megmozdulni látszik az eddig régóta állni látszó Unlocker-fejlesztés. A kedvenc webgaléria-készítő alkalmazásom, a JAlbum is javuláson ment keresztül, sőt még a tegnapi nap is kapott egy .1-es korrekciót, a fordítások frissítésen, néhány hibajavításon és kezelési könnyítésen túl kapunk az új verzióval egy új galéria-sablont is. A heti második frissítés-listára a következő programok kerültek fel:

  • Google Earth 5.1.7938.4346
  • JAlbum 8.7.1
  • K-Lite Codec Pack 64-bit 3.3.0
  • K-Lite Codec Pack 5.8.0
  • Microsoft IntelliPoint 7.1
  • Orbit Downloader 3.0.0.3
  • SIW (System Information for Windows) 2010.0310
  • Skype 4.2.0.155
  • SpeedyFox 1.4.2
  • Spybot S&D frissítés 2010-03-10
  • Unlocker 1.8.9

Frissítés 2010. 02. 01.

2010.02.01. 11:26

Frissítés 2010. 02. 01.Ismét hétfő, ismét frissítések... Jelenleg talán a Jalbumot érintette a legnagyobb változás, sok hibajavítást, és néhány apróbb fejlesztést tettek a mostani, 8.6-os verzióba. A szokásos, honlapellenőrző körutam során viszont több helyen találkoztam olyan hírekkel, hogy több programmal kapcsolatban is jelentősebb változások várhatóak. Ilyen pl. a VLC médialejátszó, melynek hamarosan kiadásra kerül az 1.1-es változata. ChromePlus háza táján is sok újdonság várható, hiszen egyfelől a kissé félresikerült 1.3.6-os változat hibáit is hamarosan orvosolni fogják, másfelől pedig a program alapjául szolgáló Google Chrome verziója a 4-esről az 5-ösre lépett. Ez sajnos még nem kiforrott újdonságokat, hanem a fejlesztés új útjait jelzi: a készítők ezúttal a letöltés-kezelést és a tartalom viselkedésének beállításait fogják finomítani (pl. képek/JS/Java/Flash letiltása, cookie-kezelés részletesebb beállítása), a Win 7-támogatást veszik célba, és a Javascript-futtatásért felelős V8 modul 2.0-s verziója tovább fogja gyorsítani ezt az amúgy is gyors böngészőt. De most lássuk a hét eleji frissítéseket:

  • ATI Catalyst 10.1
  • CCleaner 2.28.1091
  • CDBurnerXP 4.2.7.1878
  • JAlbum 8.6
  • NVIDIA Forceware 196.21
  • Stellarium 0.10.3
  • VirtualBox 3.1.4 Beta 1 build 57050
  • VLC Media Mlayer 1.0.5
  • xVideoServiceThief 2.3.3

JAlbum 8.5.3

2009.12.01. 13:34

JAlbum ismertetésHol vannak már azok az idők, amikor fényképészt kellett egy rangosabb családi eseményhez hívni? Ma már szinte bárkinek a rendelkezésére áll minden eszköz, hogy minden kedves pillanatot megörökítsen, és megossza családjával, barátaival vagy akár az egész világgal. A digitális fényképezőgépek már elérhető áron kaphatóak, az egyszerűbbektől a profibbakig, de már mobiltelefont se kapni nagyon beépített optika nélkül. Az internet pedig összeköti az embereket akkor is, ha hatalmas fizikai távolságban vagyunk szeretteinktől. A képeket legkézenfekvőbb módon az interneten oszthatjuk meg velük, honlapot regisztrálni már laza 5 perces teendő. De nem mindenki ért a weboldalak létrehozásához, de még a profik sem feltétlenül kézzel állnak neki sok tíz, száz vagy akár ezer képből álló galériák készítésének. Ha ízléses, ám nem hivalkodó, kezelhető képtárat akarunk készíteni, rövid idő alatt, akkor bízzuk a feladatot a JAlbumra!

szerintem: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: jalbum

süti beállítások módosítása