Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


NexusFont 2.5.3

2010.06.02. 10:15

Rég esett szó betűkészletekről, betűk kezeléséről, pedig mindenki nap-mint-nap találkozik velük a számítógépen, akár levelet ír, akár meghívót, akár weboldalt olvasgat, vagy csak feljegyzést készít magának. Fizetős és ingyenes forrásból is milliónyi betűtípus elérhető már, a Windows beépített fontjain kívül; mindenki saját ízlésének és felhasználásának megfelelőt talál a neten is. Így már nem probléma, hogy tényleg kedvünk szerint díszítsük egy-egy szép betűvel írásainkat. De nem mindig egyszerű megtalálni, hogy melyikre is volna igazán szükségünk: lehet, hogy azért, mert a program, amiben használnánk, csak a betűtípusok neveit sorolja fel, de lehet, hogy azért, mert több száz, vagy akár több ezer betűfajtával rendelkezünk, amit képtelenség már átlátni. Ebben segít nekünk a NexusFont, ami a korábban már ismertetett CFont Pro-val ellentétben magyarul is tud!

szerintem: (4/5)
szerintetek: (4/5)

Szerző: Tigris

4 komment

 

Címkék: nexusfont

Scribus 1.3.3.14

2010.05.06. 10:15

Régebben, a számítógépekkel való ismerkedésem kezdetén, ha bármit nyomtatni akartam, a szövegszerkesztőből tettem. Legyen az számlista a CD-tokokhoz, ismerőseim címjegyzéke, meghívó egy rendezvényre vagy netán valami hosszabb lélegzetű iskolai beadandó, a Word mindig kéznél volt, a szövegeket pedig addig formázgattam, amíg olyan nem lett, amilyennek akartam. Persze később rájöttem, hogy sokmindent máshogy célszerűbb csinálni, de azzal is szembesültem, hogy komolyabb szöveges dokumentumokat nem szövegszerkesztőben, hanem kiadványszerkesztőben praktikus összerakni, különösen ha az egy igényesebb, esetleg nyomdai felhasználásra kerülő dolog lesz. Megtanultam használni a QuarkXpresst és az Indesign-t, és abban a hitben éltem, hogy ebben a kategóriában úgysem lesz ingyenes megoldás. Pedig mégis van: a Scribus.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (5/5)

Szerző: Tigris

2 komment

 

Címkék: scribus

jDictionary 1.8

2010.04.14. 10:27

A freeware-gyűjtögetés közben időről időre találkozom olyan programokkal amiről nem hittem volna, hogy a kategóriájában létezik ingyenes. A mostani kategória magyarok számára nagyon hasznos, hiszen nem világnyelv a miénk: egy szótárról lesz szó, amit épp egy magyar fejlesztőnek, Kertész Csabának köszönhetünk. Egy szótár-keretprogram, ami többféle szótárral megtölthető, igény szerint: magyar, angol, német, spanyol, francia és egy online értelmezőszótár áll a rendelkezésünkre. De mint később kiderül, azért sajnos a helyzet nem olyan felhőtlenül jó, mint elsőre tűnik.

szerintem: (3/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

2 komment

 

Címkék: jdictionary

PSPad 4.5.4

2010.03.01. 16:03

Ha szövegszerkesztésről van szó, az emberek és a feladatok két csoportra oszthatók. Ha a szöveg nyomtatásra kerül, tehát a külsejének kialakítására több időt fogunk szánni, mint a tartalom szerkesztésére, akkor az Office-jellegű szövegszerkesztőket fogjuk használni, mint pl. az OpenOffice Writer-ét.

Viszont ha a a külalak másodrangú, viszont szeretnénk sok praktikus, tartalmat helyettünk megíró, vagy legalábbis az írást segítő funkciót használni, akkor van szükségünk az úgynevezett texteditokra. Aki eddig nem, vagy keveset hallott róluk, azoknak valószínűleg nincs is nagy szükségük rá. Viszont sok programozó, webszerkesztő és hasonló "kockafejű" legjobb barátja egy teljesen a keze alá dolgozó, okos és gyors texteditor.

szerintem: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: pspad

PDF-XChange Viewer 2.046

2010.02.08. 13:40

Írtam már PDF-olvasóról korábban, de gipszfej nevű olvasóm felhívta a figyelmem, hogy nézzek körül a kicsit több funkcióval ellátott alkalmazások között. Bár ezek sebességben nem tudják felvenni a versenyt a már ismertetett Sumatra-val, ugyanakkor tudásban jelentősen többet tudnak nyújtani. Ebben a kategóriában indul gipszfej kedvence, a Foxit Reader és a Perfect PDF 6 Reader is, mégis a PDF XChange Viewer-re esett a választásom, mert tudása és magyar nyelvű felülete mellett van 1-2 kellemes figyelmesség benne, ami kezelhetőbbé teszi a többinél.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

3 komment

 

Címkék: pdfxchange

Dia 0.97.1

2010.02.05. 10:17

Sokszor egy bonyolultabb rendszer akkorára nő, hogy kezd átláthatatlanná válni. Ilyenkor veszi elő mindenki a papírt-ceruzát, hogy felfirkálja legalább nagyjából az összefüggéseket, de ez nem mindig célravezető. Részint mert nem lesz túl szép a szabadkezi rajz, részben pedig mert kihagyunk valamit, vagy rájövünk, hogy ezt oda kellett volna rajzolni, nem ide, és egyébként is, a feliratok sem férnek ki oda, ahová írni kéne őket. Ilyenkor érdemes elővenni egy diagramszerkesztőt, legyen szó számítógépes hálózatokról, vállalati felépítésről, közművekről, áramkörökről, vagy akár izometrikus térképvázlatról.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Dropbox 0.7.97

2010.02.02. 10:19

Aki több helyen is számítógép előtt ül, pl. tipikusan a munkában és otthon, az már biztosan találkozott a problémával, hogy szüksége lenne valamire a másik gépről. Vagy szeretné a dokumentumait, kedvenc hordozható alkalmazásait, képeit, zenéit kéznél tartani, több helyen is elérhetően. Vagy netán utazás közben az iPhone-ján dolgozik, de mindenféle küldözgetés vagy kábelezés nélkül szeretné a munkája eredményét rögtön a munkahelyi gépén látni, ahogy bekapcsolja. Persze a kézenfekvő megoldás az USB kulcs, másnéven a pendrive lehetne, de azt el lehet hagyni, az megsérülhet, arról nem is szólva, hogy ha elvész, és valaki megtalálja, lehet, hogy magánjellegű adatok, dokumentumok, képek birtokába jut - ami nem kellemes. Most egy jobb megoldást mutatok: felhőutazásra invitálom kedves olvasóimat.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (4,5/5)

Szerző: Tigris

9 komment

 

Címkék: dropbox

POP Peeper 3.6

2010.02.01. 13:53

Kicsit elkeserít, hogy a már ismertetett e-mail-ellenőrző kisalkalmazás, a PopTray fejlesztése leálltnak tűnik, pedig a Google Wave és a közösségi weboldalak mentén ismét fellendülni látszik az üzenetküldés, mint kommunikációs forma. Ezért kerestem egy olyan alkalmazást, ami a mai napig fejlesztés alatt áll, folyamatosan modulokkal bővül, tehát vannak tartalékai, amellett, hogy eleve egy rátermett program a feladatra. A választásom erre a kis "leselkedőre" esett, mivel képességei túlmutatnak a PopTray lehetőségein. Lássuk, miben jobb a program az elődjénél!

szerintem: (5/5)
szerintetek: (2/5)

Szerző: Tigris

7 komment

 

Címkék: pop peeper

Calibre 0.6.36

2010.02.01. 10:19

Még biztosan sokan lesznek, akik jobban fogják szeretni a bőrbe kötött könyv illatát, tapintását, és a papírra nyomtatott betűk olvasását. Ugyanakkor már nagyon sok könyv elektronikus formátumban is elérhető, de sok tananyagot is inkább így publikának a diákoknak, költségeket csökkentendő. Nem utolsó szempont az sem, hogy így egy könyv kiadására nem kell fák tucatjait kivágni. Igen ám, de míg a könyvespolcon szép átlátható rendben tarthatjuk könyveinket, mi legyen az e-bookokkal, melyek a legkülönbözőbb formátumban a gépünkön szanaszét szórva lelhetők fel?

szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: calibre

Rainlendar Lite 2.6 b82

2010.01.28. 15:42

Sokan vannak, akiknek a Windows asztal elsődleges tere a legfontosabb infók tárolásának. Az asztali ikonokról indítják a gyakran használt programjaikat, ide teszik azokat a dokumentumokat, amiken épp dolgoznak. Most egy naptár/naplóprogramot ajánlok, mely az asztalunknak egy szép és jól használható eleme lehet. Ha valaki nem szereti a különablakos megoldásokat, mint az pl. Essential PIM vagy a WinWorkBar, annak a Rainlendar ideális lehet.

A program három kis dobozt hoz létre: naptár, eseménylista és teendőlista, melyekről a bevezetőben azt mondtam, hogy az asztalon foglalnak helyet. Ez nem teljesen igaz, mert bár kétségtelenül az egyik legpraktikusabb helye az asztal, be lehet állítani azt is, hogy az ablakok felett, mindig látható legyen. Első használatkor azt hittem, hogy beleköthetek, hogy kellemetlen, hogy minimalizálni, vagy legalábbis kisméretűre kell venni az ablakokat, hogy ez a naptár használható legyen, ezzel a beállítással mindig szem előtt lehet.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (4/5)

Szerző: Tigris

3 komment

 

Címkék: rainlendar

TKexe 1.1.0.1

2010.01.27. 10:10

TKexe ismertetésMivel egy egyéni naptár ideális karácsonyi ajándék, ezért a programot december végén lett volna stílszerű bemutatnom, de sajnos most akadtam rá, talán január végén sem késő, hogy ismertessem. Akinek egy szép és hasznos falinaptár hiányzik az életéből, mert mondjuk nem ajándékozták meg vele, vagy mást akar meglepni vele, akár saját fotóival (így legalább felkerülhet az idei naptárra a decemberben készült karácsonyi-szilveszteri fotó is!), az a következő programmal könnyen és gyorsan készíthet kalendáriumot.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (5/5)

Szerző: Tigris

10 komment

 

Címkék: tkexe

Stickies 7.0b

2010.01.08. 11:37

Stickies ismertetésRégebben írtam egy sárgacetlis, cimkézős programról, az A Note-ról. Azóta találtam egy jobbat, amihez akkor nem találtam magyar nyelvi támogatást. A magyarítás nem automatikus, egy picit bíbelődni kell vele, de úgy érzem, megéri, mert a Stickies kicsit szebb, kicsit jobb, kicsit többet tud... szóval ajánlott kategória. Talán Zsola barátom is jobban meg lesz elégedve vele.

 
szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: stickies

egyéb driverek

2010.01.08. 10:22

Találtam még néhány általános, és elterjedt drivert, amire még úgy gondolom, sokaknak szüksége lehet

Realtek AC'97 Driver ismertetésRealtek AC'97 Driver A4.06 (alaplapi hangvezérlő driver)
Direkt letöltés: innen

Microsoft IntelliPoint ismertetésMicrosoft IntelliPoint 7.0 (MS egér-finomhangoló program)
Direkt letöltés: innen

Microsoft IntelliType Pro ismertetésMicrosoft IntelliType Pro 7.0 (MS billentyűzet-finomhangoló program)
Direkt letöltés: innen

A program legutolsó frissítését itt találod (Microsoft IntelliType Pro 7.1) >

A program legutolsó frissítését itt találod (Microsoft IntelliPoint 7.1) >


 

Shrink Pic 1.8.0

2010.01.05. 13:55

Shrink Pic ismertetésAz interneten már rengeteg helyen oszthatunk meg bárkivel képeket, a közösségi oldalaktól kezdve, mint pl. az IWIW, MyVIP vagy a FaceBook, a fotógalériákig, mint pl. a Flickr vagy az IndaFotó, de elküldhetjük fotóinkat ismerőseinknek e-mailben is. A gond csak akkor szokott kezdődni, amikor több tucat képet kell feltöltenünk, vagy elküldenünk, de mindegyik hatalmas, mind képméretben, mind pedig fájlméretben. Sok megabyte-ot e-mailben elküldeni nem igazán praktikus, de a netes tárhely is hamar elfogy, ha ilyen nagy képeket töltünk fel. A következő program azoknak fog segítségére lenni, akinek már telt már be a postafiókja, vagy fogyott el tárhelye a nagy képek miatt, viszont a képek kisebbre vételével nem akar bíbelődni.

szerintem: (3/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: shrink pic

PopTray 3.2

2009.12.21. 15:11

PopTray ismertetésHiába vannak azonnali üzenetküldő programok, hiába lehet már video-hívást is intézni az interneten, a mai napig legnépszerűbb kommunikációs forma az interneten az e-mail küldés. Az előbbiekkel szemben az e-mailnek az előnye és a hátránya is, hogy akkor is küldhetnek nekünk elektronikus levelet, ha akkor éppen nem vagyunk gép előtt, de megkapjuk, amikor átnézzük a levelesládánkat. Ugyanakkor folyamatosan figyelnünk kell a postaládát, ha egy beérkezett levélről azonnal szeretnénk értesülni. Ha több címünk is van, mondjuk egy céges és egy privát, akkor ez még macerásabb dolog. Persze sok e-mail kliens tudja figyelni a postaládánkat, de csak akkor, ha le is akarjuk tölteni a leveleinket, de mondjuk a munkahelyen nem biztos, hogy jó dolog, ha a privát levelezéseinket a cégessel keverjük, inkább csak értesítést szeretnénk, diszkréten. Sőt, lehet, hogy levélszemetet is kapunk, amiket eleve le sem szeretnénk tölteni, ezeket is hasznos lenne rögtön törölni. Ezekben a feladatokban segít a most következő program.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (5/5)

Szerző: Tigris

1 komment

 

Címkék: poptray

süti beállítások módosítása