Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Visszatértem hát. Elnézését kérem minden hűséges olvasómnak, aki idáig hiányolt, sajnos egy kiadós betegeskedésen vagyok túl, ami önmagában nem lett volna indok a távolmaradásomra, de a doki szigorúan ágyba parancsolt, nem volt kecmec, nyomtam az ágyat hetekig, mert bár a gond nem volt krónikus, nem szerettem volna a gyógyulásomat kockáztatni. Ágyban meg hiába PDA, hiába mobiltelefon, és tudok netezni róluk, sajnos sem a cikkírásra, sem programok tesztelésére nem volt alkalmas.

Az öröm az ürömben az, hogy egy kis pénz állt közben a házhoz, és bár egy atomerőmű teljesítményét meghaladó gépre nem, de egy elfogadható teljesítményű, mai viszonylatban korszerűnek mondható PC-re sikerül szert tennem, ha minden jól megy, holnap. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár mindenképpen fogok XP-s programokkal és frissítésekkel foglalkozni, sőt, tesztelésre is lesz alkalmam XP alatt, elsődlegesen Windows 7-re „teszem át a székhelyem”, méghozzá 64 bites alapokon. Ennek van hátránya is, de előnye is, mivel egyre többen térnek át, és hamarabb szembesülök azokkal a problémákkal, amik pl. a FreeLaunchBar-ral is voltak, Windows 7 alatt. Kicsit bővül is a programjaim palettája, hiszen az XP-s dolgok így vagy úgy futnak Windows 7 alatt, de ezidáig Win7-es programokat azon egyszerű okból nem tudtam ismertetni, hogy kipróbálni sem volt lehetőségem; hát most lesz.

A frissítések listája most csak két cikkben fér el, íme az első rész.

  • ATI Catalyst 10.7
  • Autoruns 10.02
  • Calibre 0.7.10
  • CCleaner 2.34.1200
  • CDBurnerXP 4.3.6.2284
  • CPU-Z 1.55
  • Dexpot 1.5.5 Build 1302
  • doPDF 7.1.341
  • Format Factory 2.45
  • Google Toolbar 7.1.2010.0723b Firefox
  • Google Toolbar 6.5.708.1000 IE
  • JAlbum 8.9.2
  • Java Runtime Environment 1.6.0.21
  • KeePass 2.12
  • K-Lite Codec Pack 6.20 / 3.70
  • Logitech SetPoint 6.15
  • Mozilla Thunderbird 3.1.1
  • Notepad++ 5.7

Frissítés 2010. 07. 05.

2010.07.05. 10:19

A múlt heti második frissítés elmaradt, ezért mindenkitől elnézést kérek. De ami késik, nem múlik, ma egy szokásosnál hosszabb listával jelentkezem. Sok hallgatás után megjelent a történelmet író Winamp zenelejátszó új verziója, és a Notepad texteditor is nagyobbat lépett előre. Az internet-kapcsolatot gyorsító DNS Jumper kisalkalmazás szerzője jelentkezett nálam, hogy új bétatesztes változatot készített el, amit én gyorsan le is fordítottam. Ez a verzió még nem hivatalos, a honlapon sincsen kint, csupán tőlem tölthető le, mivel a szerző elküldte nekem, azzal a kéréssel, hogy segítsünk neki tesztelni, a hibákat összeírni és javítani. Ezért kérek mindenkit, hogy töltse le, a korábbi leírás alapján próbálja ki, nyüstölje, és bátran írja meg ide a panaszait, hibajelentéseit, hogy a készítőnek továbbíthassam. Mindenkinek előre is köszönöm!

A szokásos két ajánlóm most két apró, ám annál hasznosabb programról szól. Ezek közül az első igen sok bosszúságtól menthet meg minket. Azt gondolom sokan tudják, hogy nem igazán jó minden célra ugyanazt a jelszót használni, hiszen ha kitudódik, akkor minden titkos, bizalmas információnk publikussá válik. De van, amikor nem is használhatjuk a kedvenc, megszokott jelszavainkat, mondjuk pl. mert a szolgáltató határozza meg azt, vagy pedig eleve formailag meghatározott: mint például a mobiltelefonok és a bankkártyák pin-kódjai. Ugyanakkor nagyon nehéz ezt a sok különböző jelszót fejben tartani. Ha ezeket leírjuk, akkor lehet, hogy elkallódnak, s amikor szükségünk lenne rá, pont akkor nem találjuk. De a jegyzetelésnek az is a hátránya, hogy ha illetéktelen kezekbe kerül, pl. a bankkártyánk kódja a gyerekünk kezébe, akkor az is okozhat galibát rendesen. Mi tehát a megoldás? Használjunk egy jelszó-széfet, melynek kinyitásához elég egy jelszót tudni, és amiben minden más jelszót már megtalálunk, sőt, minden jelszóhoz megadhatjuk, hogy mi ez, milyen célra használjuk, esetleg milyen weboldal és milyen felhasználói név tartozik hozzá. Érdekessége, hogy a program nem csak PC-re, hanem több mint egy tucat platformra, így a Windowson kívül más rendszerekre, mobiltelefonokra, PDA-kra is létezik verzió: tehát a jelszavainkat nem csak pendrive-on, hanem akár a telefonunkban is tarthatjuk, s bármikor elérhetjük. A mai világban ez a program szinte „életeket”, de legalábbis sok utánatúrást, felesleges ügyfélszolgálatra-járkálást spórolhat meg használójának.

A másik hasznos programocska az IZArc, mely nevéhez méltóan fájlok tömörítését, összecsomagolását és kibontását teszi könnyűvé. A program rengeteg formátumot olvas, és összetömöríteni is majd egy tucat archívum-fajtába tud, teszi mindezt úgy, hogy közben használat egyszerű marad, a sok lehetőség ellenére. Sokmindent nem is lehet róla elmondani, használni kell!

Aki babonás, ne számolja meg, hány programnak érkezett frissítése, csak keresse ki az alábbi listából, amire szüksége van és használja egészséggel!

  • BonkEnc 1.0.15
  • Calibre 0.7.7
  • DNS Jumper 1.0.4 beta
  • Glary Utilities 2.26.0.956
  • GPU-Z 0.4.4
  • IZArc 4.1.2
  • KeePass 2.11
  • Notepad 5.7
  • Opera 10.60
  • PDF-XChange Viewer 2.0.53
  • PicPick 2.3.1
  • Spybot S&D updates 2010-06-30
  • Winamp 5 Full 5.58

Frissítés 2010. 03. 08.

2010.03.08. 13:40

Újra hétfő, újabb frissítések. Bár úgy tűnik, most sem történt semmi forradalmi a verziószámokat illetően, a háttérben néhány programban voltak jelentős változások. A Notepad++-ba új modul-vezérlőt tettek, ebből adódóan a plugin-fejlesztés várhatóan kicsit fel fog gyorsulni. A Circle Dock felhasználóinak is elkészült egy mélyreható frissítés, mely csak akkor működik jól, ha a régebbi változatot teljesen eltávolítjuk (mondjuk a Revo Uninstall-lal) a beállítások mentése után, majd úgy telepítjük az 1.5.5-ös verziót. És akkor itt a hétfői frissítés-lista:

  • Calibre 0.6.44
  • Circle Dock 1.5.5
  • CrystalDiskInfo 3.5.2
  • KeePass 2.10
  • Notepad++ 5.6.8
  • PicPick 2.2.3
  • Simple Port Forwarding 2.7.8
  • uTorrent 2.0.1 Beta 18408
  • xVideoServiceThief 2.3.5

Végigbogarászva a listát, különösen eget rengető újdonságokat senki nem fog tapasztalni, a legtöbb program apró lépésekkel halad a saját útján, talán az egyetlen "révbe ért" darab az AM-DeadLink nevű böngészők mellé használatos kedvenc/könyvjelző manager-konverter, mely a béták után elérte a 4.0-s változatot. A többiek inkább javításokat, frissítéseket tartalmaznak. Persze érezhető az is, hogy néhány sikeresebb fejlesztés sem ül a babérjain, a Circle Dock, a DVDStyler, a Nokia OVI, a Readon Player, a uTorrent és az XnView is elindult a további céljaik felé.

  • Mozilla Thunderbird 3.0.2
  • NameBench 1.2
  • NetWorkX 5.1
  • Nokia Ovi Suite 2.1
  • Notepad++ 5.6.7
  • Paint.NET 3.5.4
  • PDF-XChange Viewer 2.047
  • PicPick 2.2.2
  • Pidgin 2.6.6
  • POP Peeper 3.6
  • Readon Player 6.2.0.0
  • Simple Port Forwarding 2.7.7
  • SMPlayer 0.6.9

Frissítés 2010. 02. 01.

2010.02.01. 11:26

Frissítés 2010. 02. 01.Ismét hétfő, ismét frissítések... Jelenleg talán a Jalbumot érintette a legnagyobb változás, sok hibajavítást, és néhány apróbb fejlesztést tettek a mostani, 8.6-os verzióba. A szokásos, honlapellenőrző körutam során viszont több helyen találkoztam olyan hírekkel, hogy több programmal kapcsolatban is jelentősebb változások várhatóak. Ilyen pl. a VLC médialejátszó, melynek hamarosan kiadásra kerül az 1.1-es változata. ChromePlus háza táján is sok újdonság várható, hiszen egyfelől a kissé félresikerült 1.3.6-os változat hibáit is hamarosan orvosolni fogják, másfelől pedig a program alapjául szolgáló Google Chrome verziója a 4-esről az 5-ösre lépett. Ez sajnos még nem kiforrott újdonságokat, hanem a fejlesztés új útjait jelzi: a készítők ezúttal a letöltés-kezelést és a tartalom viselkedésének beállításait fogják finomítani (pl. képek/JS/Java/Flash letiltása, cookie-kezelés részletesebb beállítása), a Win 7-támogatást veszik célba, és a Javascript-futtatásért felelős V8 modul 2.0-s verziója tovább fogja gyorsítani ezt az amúgy is gyors böngészőt. De most lássuk a hét eleji frissítéseket:

  • ATI Catalyst 10.1
  • CCleaner 2.28.1091
  • CDBurnerXP 4.2.7.1878
  • JAlbum 8.6
  • NVIDIA Forceware 196.21
  • Stellarium 0.10.3
  • VirtualBox 3.1.4 Beta 1 build 57050
  • VLC Media Mlayer 1.0.5
  • xVideoServiceThief 2.3.3

Frissítés 2010. 01. 28.

2010.01.28. 10:16

Frissítés 2010. 01. 28.Tartok tőle, sok meghökkentő újdonságot a mai frissítés nem hoz, menetrendszerint frissült a Spybot, a kis okos Torrent-kliensből is már a sokadik kiadásra jelölt változat lát napvilágot... talán egyszer elkészül egy atomstabil verzió belőle. A mindentudó texteditor, a Notepad++ is összeszedett pár hibajavítást, valószínűleg ázsiai barátaink nyomására az 5.6.5 után rögtön elkészült a kínai/koreai/japán karakterek keresésével kapcsolatos hibától mentesített 5.6.6 is. Gondolom, most hány olvasóm kapott a szívéhez, megkönnyebbülve... Miközben kint tombolnak a minuszok, remélem mindenki fagyásoktól mentesen olvashatja a csütörtöki frissítések listáját:

  • doPDF 7.1.326
  • Notepad++ 5.6.6
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-01-27
  • Unreal Commander 0.96 beta 7 build 757
  • uTorrent RC5 2.0 build 17920

Frissítés 12. 28.

2009.12.28. 10:27

Frissítés 12. 28.Elérkezett az év utolsó hétfői frissítése. Nem akarom szajkózni magam, de ismét több program frissült, mint múlt héten. Ez egyben két dolgot is jelent. Egyfelől jövő évtől valószínűleg bevezetem a heti kétszeri frissítést, másrészről pedig, mivel a frissítéseket is figyelnem kell, ezzel egy kicsit kevesebb új cikk is lesz. De ez utóbbira még alszom egyet.

  • 7-Zip 9.10 beta
  • A Note 4.2.2
  • CCleaner 2.27.1070
  • Facebook modul a Pidgin-hez 1.6.4
  • Mp3tag 2.45a
  • NameBench 1.0.5
  • Notepad++ 5.6.4
  • Orbit Downloader 2.8.20
  • Recuva 1.34.460
  • RadioSure 2.0.886
  • Simple Port Forwarding 2.7.3
  • Spybot S&D 2009-12-23
  • Sweet Home 3D 2.2
  • Unreal Commander 0.96 beta 5 build 755
  • uTorrent RC1 2.0 build 17668
  • xVideoServiceThief 2.3.1

Frissítés 12. 21.

2009.12.21. 11:15

Frissítés 12. 21.Ismét hétfő, ismét a szokásos frissítések. Ennek kapcsán egy rossz hír: úgy tűnik, hogy egy nagyon hatékony és praktikus programtól kell elbúcsúznunk, a Revo Uninstaller új, 2.0-s verziójától fizetős lett, de még elérhető a régi ingyenes vonalat tovább vivő 1.85, amiben minden régi funkciót bennehagytak, a 2.0 bővült. Drukkoljunk, hogy fennmaradjon egy ingyenes vonal is ebből a remek programból. És íme a frissült programok heti listája:

  • ChromePlus 1.3.3.0
  • Glary Utilities 2.18.0.786
  • Google Toolbar 6.4.1208.1530 (IE)
  • Google Toolbar 7.0.2009.1214b (Firefox)
  • Notepad++ 5.6.3
  • Revo Uninstaller 1.85
  • Simple Port Forwarding 2.7.1
  • Spybot S&D 2009-12-16
  • uTorrent 2.1 17618 Beta
  • Winamp 5.57

Frissítés 12. 14.

2009.12.14. 10:47

Frissítés 12. 14.Ma is szép számmal gyűltek össze a frissítések, úgy tűnik, lassan érdemes lesz heti kétszeri alkalommal összeszednem az új verzióval publikált programokat. A múlt héten frissült alkalmazások:

 
  • 7-Zip 9.09 Beta
  • doPDF 7.0 Build 321
  • K-Lite Codec Pack 5.5.1 és K-Lite Codec Pack 64bit 3.0.0
  • Notepad++ 5.6.2
  • Simple Port Forwarding 2.7.0
  • Skype 4.2.0.141 Beta
  • Spybot S&D 2009-12-09
  • uTorrent 2.0.17539 Beta
  • Winamp 5 Full 5.57 Build 2765 Beta
  • zzEPG 2.2

Frissítés 12. 7.

2009.12.07. 16:25

Frissítés 12. 7.Ismét új hét, újra összeszedtem az előző heti frissítéseket, megint szép számmal gyűltek össze:

 
  • Autoruns 9.57
  • XnView 1.97
  • Recuva 1.33.451
  • Spybot S&D 2009-12-02
  • Google Earth 5.1.3533
  • Unreal Commander 0.96.754
  • CDBurnerXP 4.2.7.1801
  • PicPick 2.1.5
  • Notepad++ 5.6.1

Frissítés 11. 30.

2009.11.30. 16:23

Frissítés 11. 30.Hétről hétre egyre több ismertetett program frissítéséről tudok hírt adni, az aktuális lista a következőket tartalmazza:

 
  • Recuva 1.33.451
  • ChromePlus 1.3.2.0 
  • CCleaner 2.26.1050
  • XnView 1.97 Beta 4
  • uTorrent 2.0.0 Beta 17427
  • Notepad++ 5.6
  • Pidgin 2.6.4

 

Notepad++ 5.5.1

2009.10.19. 15:08

Notepad++ ismertetésKétségkívül ez az az ingyenes program, amit talán a legsűrűbben használok. Nagyon sok fizetős texteditort messze lehagy a tudásával, miközben gyors és ingyenes maradt. Aki szöveges fájlokkal dolgozik, legyen az egyszerű szöveg, HTML kód, C++ programkód, vagy akár ASCII-art, annak nem tudok jobbat ajánlani.

 
szerintem: (5/5)
szerintetek: (5/5)
süti beállítások módosítása