Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Frissítés 2010. 08. 17.

2010.08.17. 10:05

Egy hetes távközlési mizéria után ismét itt vagyok a legfrissebb program-terméssel. Egy híján húsz alkalmazásnak készült el új változata, tehát a mai választékra sem lehet panasz. Van itt minden, az egészen apró finomításoktól és hibajavításoktól, mint amin a Calibre e-book katalógus, vagy a Google Earth világtérkép ment át, a kisebb, de már látható újításokon át, amit például a ChromePlus böngésző vagy a YoWindow időjárásjelentés könyvelhet el magának, egészen a teljes és örvendetes újrakezdésig, amit a zzEPG TV-műsorújságnak sikerült a múlt héten végrehajtania. Ez utóbbi néhány hete műsor-forrás nélkül maradt, ám egy kedvező fordulat jóvoltából pár napja mint főnixmadár, a poraiból támadt fel újra, és a hármas sorozattal jelentkezett. Már-már megszokottnak mondható a Calibre, a JAlbum képgaléria-alkalmazás, a K-Lite kodekcsomag, az Unreal Commander fájlkezelő és a uTorrent fájlcserélő-kliens naprakész, főleg frissítéseket és hibajavításokat tartalmazó megjelenése, de néhány ritkábban karbantartott alkalmazás is új verziószámot kapott, mint pl. a CDBurnerXP CD/DVD-író program, a FileZilla FTP-kliens, a FreeFileSync fájl-egyeztető, az Opera böngésző, az Orbit Downloader letöltésvezérlő, a Pidgin üzenetküldő, a POP Peeper e-mail-figyelő, a RadioSure online rádió-hallgató vagy a TKexe naptárkészítő is. És természetesen a kémprogramokat irtó Spybot Search & Destroy elmaradhatatlan heti frissítését is megtalálhatjátok a választékban.

Ma két kicsi, de annál hasznosabb programra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik nagyon sok embernek okozott örömet, miután olvasták a róla szóló ismertetőmet. A RadioSure különösen azoknak fog tetszeni, akik szeretnek zenét hallgatni, méghozzá a rádiót, „háttérzajként”. A szerény kinézetű, ám tudásában annál erősebb programocska a világ minden tájékáról gyűjti össze a rádióadókat, már amelyiket az interneten lehet hallgatni (és a legtöbb szerencsére már ilyen). Csupán magyar nyelvű rádiókból nem kevesebb mint 120 található a program címtárában, de néha izgalmas közelebbi vagy egészen távoli más nemzetek adásaiba is belehallgatni. Hasznos funkció, hogy az adásokat nem csak hallgatni tudjuk vele, hanem akár zeneszámokra bontva (ha ezt az adás támogatja) rögzíthetjük is!

A másik mai ajánlatom azoknak jön jól, akik az elektronikus megoldások helyett még mindig jobban szeretik a papírra nyomtatott naptárakat. A TKexe segítségével könnyen készíthet bárki magának, vagy akár másnak is, ajándékba tetszetős naptárat, maga által válogatott képekkel díszítve, legyen szó akár éves, akár éves, akár havi, akár heti bontású naptárról. Előre beírhatók az általunk fontosnak tartott napok, évfordulók, születésnapok is, hogy ezt se utólag kelljen kézzel kiemelnünk.

Tehát a mai teljes kínálat a következő:

  • Calibre 0.7.14
  • CDBurnerXP 4.3.7.2356
  • ChromePlus 1.4.1.0
  • FileZilla Client 3.3.4.1
  • FreeFileSync 3.9
  • Google Earth 5.2.1.1547
  • JAlbum 8.9.3
  • K-Lite Codec Pack 6.3.0/3.8.0
  • Opera 10.61
  • Orbit Downloader 4.0.0.2
  • Pidgin 2.7.3
  • POP Peeper 3.6.0.6
  • RadioSure 2.1.969
  • Spybot-Search & Destroy updates 2010-08-11
  • TKexe 1.1.0.3
  • Unreal Commander 0.96 build 787
  • uTorrent 2.0.3 build 21177
  • YoWindow 2.0.357
  • zzEPG 3.0.1.0 Beta

Frissítés 2010. 06. 21.

2010.06.21. 14:52

Remélem mindenki múzeumokat látogatott a hétvégén, és kialudta a lumpolást. A mai frissítés átlagosnak mondható, forradalmi újdonságokat nélkülöz, leszámítva az UFO: AI játékprogramot, amit mindenkinek ajánlok, akinek van ideje, kedve, energiája egy stratégiai játékhoz. Sajnos hírt kell adnom arról is, hogy egy programot megfosztottak az információ-forrásától is, a hétvégétől a zzEPG TV-műsor tartalom nélkül maradt.

Az első ajánlott program miatt úgy hiszem, jópáran csúnyán fognak rám nézni, hiszen épp túlvagyunk a hétvégén. A frissítés híre jobban jött volna a hétvége előtt, dehát így alakult… Egy régi legenda újraélesztése, az UFO: Alien Invasion című játék egy nagy fejlesztésen van túl, főleg a program grafikáját, az ellenség hozzánk alkalmazkodó taktikáját, intelligenciáját javították, de már módunk van ellenséges bázisok ostromára is, és természetesen minden nagyobb, jobb, több, szebb és kezelhetőbb lett. A frissített jellemzők teljes listája itt található. A letöltéssel kapcsolatban mindenkinek előre szólok, hogy a program hatalmas, több mint 500M, de ez egyben a program minőségét, szépségét-jóságát is jellemzi. Aki régen sokat játszott a Laser Squad-dal, vagy az UFO: Enemy Unknown című játékokkal, az ne hagyja ki ezt az elődökhöz méltó folytatást!

A másik program, amire szeretném felhívni a figyelmet, az a zzEPG, sajnos ezúttal egy szomorú esemény kapcsán. Idézet a zzEPG honlapjáról:

„A mai nappal (2010. június 17.) sajnos megszakadt a kapcsolat a Telehold és a zzEPG között, az együttműködésünk nem él tovább. Ez azt jelenti, hogy a zzEPG egyelőre műsor nélkül marad, a frissítés a programból eredménytelen lesz. Remélem, hogy mindenkinek sok kellemes percet szerzett a program, és kipróbálhattátok, hogy milyen is egy eredeti, okos tévéújság.”

Aki használta a programot, és aki szeretne továbbra is hozzájutni kedvenc műsorújságjához, az kérem látogasson el a program honlapjára, iratkozzon fel a hírlevélre, és támogassa az ügyet! A linkeket a lista végén találjátok a teljes cikkben.

Most pedig következzen a teljes mai frissítés-lista:

  • 7-Zip 9.15 Beta
  • Calibre 0.7.4
  • FreeFileSync 3.8
  • Mozilla Thunderbird 3.0.5
  • Opera 10.54
  • System Information for Windows 2010 build 0616
  • UFO: Alien Invasion 2.3
  • Unreal Commander 0.96 build 780
  • zzEPG

Frissítés 2010. 05. 17.

2010.05.17. 10:41

A csütörtöki dömping után ismét egy szolídabb frissítéssel tudok szolgálni: kivétel nélkül kisebb javítások, fejlesztések szerepelnek az új verziók változási jelentésein. Folyamatos a Calibre e-book nyilvántartó, a CrystalDiskInfo merevlemez-diagnosztikai, a doPDF PDF-nyomtató, a Simple Port Forwarding hálózati segédprogram és a uTorrent fájlcserélő fejlesztése, de a PDF-XChange PDF-olvasó is szépen halad előre a maga útján. A FreeFileSync, mellyel például a gépünkön és egy hordozható médián levő fájlokat tudunk egyeztetni, szinkronizálni, most először jelentkezett új verzióval az ismertetés óta, remélem ennek sem torpan meg a a fejlesztése.

Két programot emelnék ki a mostani termésből, az egyik éppen a FreeFileSync. A program különösen azoknak hasznos, akik egyszerre több gépet használnak, mondjuk gyakori példa az otthoni és a munkahelyi PC. Szeretnénk, hogy a két gépen ugyanazok a dokumentumok, képek, zenék meglennének, ráadásul a módosításokat is szeretnénk követni: mindkét helyen mindig az újabb verzió legyen meg. Ez azért érdekes, mert ha mondjuk a munkahelyen elkezdünk dolgozni egy munkahelyen, otthon írnánk tovább, de elfelejtettük a friss verziót magunkkal vinni, akkor otthon választhatunk: vagy nem tudunk dolgozni rajta, vagy pedig másnap a munkahelyen hosszú munkával kell összefésülnünk a munkahelyi és az otthoni változásokat. Ezt előzhetjük meg a FreeFileSync segítségével, használjunk akár egy pendrive-ot, vagy akár a DropBox-ot a fájlok átvételére.

A másik program a PDF-XChange Viewer PDF-olvasó. Két PDF-olvasót ismertettem: a Sumatra sebességével és lényegre törő egyszerűségével, a PDF XChange pedig gazdag funkció-választékával emelkedett ki a mezőnyből. Korábban a Sumatra-t tartottam a legjobb ilyen programnak, de többen jelezték, hogy szeretnének egy olyan programról ismertetőt olvasni, ami tudásban hasonló, vagy akár jobb, mint az Adobe PDF-olvasója, a Reader, ugyanakkor gyors és biztonságos. Az utóbbi sem véletlen kérés, hiszen az utóbbi időben a PDF formátum is hordoz veszélyeket, amennyiben az Adobe programjával nyitjuk meg. A PDF-XChange ilyen értelemben biztonságos, és tudásában is komolyabb, mint a Reader: rengeteg eszköz és lehetőség áll a rendelkezésünkre pl. a PDF dokumentumok jelölésére. A program sajnos egy fizetős változat korlátozott „kisöccse”, de nagyon korrekt módon elrejthetjük a fizetős változatban felajánlott, de nem használható funkciókat; még így is rengeteg dolog marad, ami túlmutat az Adobe Readeren. Aki a Reader vagy a Sumatra helyett egy okos PDF-olvasót szeretne, annak a PDF-XChange-et ajánlom.

És íme a hétfői frissítés-lista:

  • Calibre 0.6.53
  • CrystalDiskInfo 3.5.6b
  • doPDF 7.1 Build 336
  • FreeFileSync 3.7
  • PDF-XChange Viewer 2.0.51
  • Simple Port Forwarding 2.7.13
  • uTorrent 2.0.2.19648

Frissítés 2010. 04. 06.

2010.04.06. 10:12

Remélem mindenki túlélte a locsolkodást, a sonkazabálást (már akinek jutott sonkára ezekben a szűkös időkben…) és már nagyon várja a frissítéseket. Szégyen ide, gyalázat oda, ismét egymásra csúszott két frissítés, de ismét sikerült elfoglalnom magam, ráadásnak a házi áramellátást is kissé hazavágta egy tartós áramszünetet okozó kismegszakító-meghibásodás. A múltkor az AIMP frissítése mellől lemaradt az AIMP Tools frissülése, ezt most pótlom. A már szinte szokásosnak számító CDBurnerXP, PicPick, MyFreeWeather és Defraggler ráncfelvarrás mellett leginkább a zzEPG tempós fejlesztése tűnik fel, a még pár hónapja 2.0 környékén levő program rohamosan halad a 3.0 felé. Ha az olvasók közt akad lelkes TV-néző, akkor tessék megnézni ezt az igen helyes TV-műsor alkalmazást, melyet magyar fejlesztők készítenek!

És még egy apróság: bár most nem frissült a ChromePlus, mégis kénytelen vagyok egy apró, ám nagyon jó hírt közölni, ami észrevétlenül került az 1.3.8.x-as verziókba: már nem csak a kezelőfelület lehet magyar, de az FSF Magyarország jóvoltából a beépített helyesírás-ellenőrző is magyar! Tehát minden weboldalba írt szöveget ellenőriz az OpenOffice-ből ismert kiváló szintaxis-modul!

Azért érződik a húsvét, a szokásosnál kicsit rövidebb a lista, úgy tűnik a programozók végre felálltak a gép mögül meglocsolni a kedves hölgyismerőseiket.

  • AIMP 2.61.560 Tools (Converter & Recoder)
  • CDBurnerXP 4.3.0.2015
  • Defraggler 1.18.185
  • FreeFileSync 3.6
  • MyFreeWeather 2.33
  • PicPick 2.2.6
  • zzEPG 2.6.2 beta

FreeFileSync 3.5

2010.03.29. 11:15

Egy átlagos számítógéphasználó a mindennapok során sok helyen kerülhet a gép elé: munkahelyen, a netkávézóban, fénymásolásra/nyomtatásra szakosodott helyen, és persze otthon. Hogy egy adott fájl, mondjuk egy kinyomtatandó szöveg, vagy táblázat, esetleg egy program mindig kéznél legyen, ezeket gyakran hordozzuk magunkkal pendrive-on vagy ritkább esetben memóriakártyán. Ezekre az adathordozókra ma már rengeteg anyag ráfér, aki szokta hozni-vinni a dolgait USB-kulcson, az tudja, hogy egy idő után könnyű belezavarodni, hogy mondjuk egy dokumentumnak melyik változata a legfrissebb, melyiknek a szerkesztését folytassuk: azt ami a munkahelyi gépen maradt, csak nem másoltuk a kulcsra, ami otthon van, vagy szerencsés esetben az, amit magunkkal hordozunk. Hogy ezeken a problémákon segítsek, egy ilyen fájl-szinkronizáló programot fogok bemutatni.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: freefilesync

süti beállítások módosítása