Hamarosan költözik a Freeware blogom. Pontos időpontot még nem tudok, és mindenkit megnyugtatok, hogy semmiről nem fog lemaradni. Az oldal működését szeretném áttenni a https://tigrincs.hu címre, illetve azon belül is egy alcímre (feltehetőleg freeware.tigrincs.hu), itt minden korábbi írás megtalálható lesz. További infók itt >


Frissítés 2010. 04. 27.

2010.04.27. 10:34

Kicsit ismét összetorlódtak a dolgaim, de mára egy szép lista gyűlt össze frissítésekből, csupa nagy névvel. Ugyan nagyon nagy horderejű dolgok nem érkeztek – a PicPick, a Calibre és a uTorrent frissítése már-már szokásosnak mondható: örömteli, hogy ilyen folyamatos a fejlesztése –, de pl. az XnView és a CDBurnerXP változásainak a listája így is tekintélyes. No és örömmel jelenthetem, hogy az ingyenes Worms-klón is lépett egy kicsit előbbre, tehát ezt is tessék letölteni, elvégre nem csak munkából áll az élet!

 Ma ismét két programot szeretnék előtérbe helyezni: Az XnView-ról az oldalon megoszlottak a vélemények, persze, ízlések és pofonok, de ettől függetlenül egy általános képkonvertáló-képnézegető-manipuláló mindenesnek szerintem a legjobb, ami létezik. Tengernyi formátumot ismer, szinte mindent mindenbe konvertál, miközben az alapszintű képjavítási és szerkesztési funkcióknál jelentősen többet tud, de aki pusztán képeket szeretne nézegetni, rendszerezni, cimkézni vele, arra is tökéletes, bár kétségtelenül sajnos nem a leggyorsabb. Ettől függetlenül egy remek darab.

A másik ajánlatom a CDBurnerXP nevű CD/DVD-író program. Tudásában nem veszi fel a teljes Nero csomaggal, de méretében is egy icipici töredéke annak. Tud mindent, ami kellhet és az íráshoz tartozik, sallangok nélkül. Viszont amit tud, azt jól teszi, ebben segít a korrekt, átlátható kezelőfelület is.

De nézzük a hétfő-keddi összegyűlt termést:

  • Calibre 0.6.49
  • CCleaner 2.31.1153
  • CDBurnerXP 4.3.1.2101
  • Opera 10.52 Build 3370
  • Paint.NET 3.5.5
  • PicPick 2.2.8
  • Rainlendar 2.7 Build 89 Beta
  • uTorrent 2.0.1.19248
  • Wormux 0.9.2
  • XnView 1.97.3

Frissítés 2010. 04. 15.

2010.04.15. 10:27

A szokásos csütörtöki frissítés alkalmából nem kevesebb, mint 16 programot tudok felsorolni, úgy látszik a múlt szerda-csütörtöki lustálkodás után feléledtek a programozók. Most is szeretnék az apróbb hibajavításokon és fejlesztéseken átesett alkalmazásokon felül két programot kiemelni, amit szerintem érdemes kipróbálnia annak, aki még nem tette volna.

Az egyik egy egész verziószámot lépett előre, ami a kezelőfelületén is meglátszik. A Double Driver új kinézete átgondoltabb, egyszerűbb lett, de aki parancssorból, automatizálva szeretné mondjuk egész céges szinten, sok gépen használni, annak már erre is adódik lehetősége. Az alkalmazást teljesen újraírták, ez gyorsabb, és környezettől független (7zip és a Visual Basic DLL-ekre szüksége volt a működéshez) lett, a driverek visszatelepítése is kapott egy varázsló-jellegű telepítőt.

A másik kedvencem a LEGO Digital Designer. Ezzel karácsonykor játszhatott az, aki decemberben már követte a blogomat, de aki kihagyta volna, és nosztalgiát érez a gyerekkora, a házak, az autók, a szerkentyűk, az űrhajók és még sorolhatnám mi minden építéséhez, annak most végtelen elemkészlet áll a rendelkezésére a program telepítése után. Ha valaki annyira beleragad a játékba, hogy sikerül valami igazán nagyszerűt alkotnia, s azt szeretné kézben tartani, az az elmentett terv alapján megrendelheti a szükséges elemkészletet a LEGO cégtől, természetesen az interneten, pár kattintás után, s azt rövid időn belül az összerakási útmutatóval együtt leszállítják.

És íme a most frissült 16 program:

  • CDBurnerXP 4.3.0.2064
  • doPDF 7.1 Build 332
  • Double Driver 4.0
  • LEGO Digital Designer 3.1.3
  • Microsoft .NET Framework 4.0
  • NVIDIA Forceware 197.45 WHQL
  • Paint.NET 3.5.5 Build 3755 Beta
  • PDF-XChange Viewer 2.0.50
  • Picasa 3.6.0 Build 105.61
  • PicPick 2.2.7
  • Rainlendar 2.7 Beta 88
  • Recuva 1.37.488
  • Simple Port Forwarding 2.7.11
  • Spybot S&D updates 2010-04-14
  • uTorrent 2.0.19014
  • VLC Media Player 1.1.0 pre1

Végigbogarászva a listát, különösen eget rengető újdonságokat senki nem fog tapasztalni, a legtöbb program apró lépésekkel halad a saját útján, talán az egyetlen "révbe ért" darab az AM-DeadLink nevű böngészők mellé használatos kedvenc/könyvjelző manager-konverter, mely a béták után elérte a 4.0-s változatot. A többiek inkább javításokat, frissítéseket tartalmaznak. Persze érezhető az is, hogy néhány sikeresebb fejlesztés sem ül a babérjain, a Circle Dock, a DVDStyler, a Nokia OVI, a Readon Player, a uTorrent és az XnView is elindult a további céljaik felé.

  • Mozilla Thunderbird 3.0.2
  • NameBench 1.2
  • NetWorkX 5.1
  • Nokia Ovi Suite 2.1
  • Notepad++ 5.6.7
  • Paint.NET 3.5.4
  • PDF-XChange Viewer 2.047
  • PicPick 2.2.2
  • Pidgin 2.6.6
  • POP Peeper 3.6
  • Readon Player 6.2.0.0
  • Simple Port Forwarding 2.7.7
  • SMPlayer 0.6.9

Frissítés 2010. 02. 08.

2010.02.08. 10:06

A frissítésekből most ismét bőven kijutott ezen a hétvégén, annak ellenére, hogy nagy eget rengető feljesztésekről nem tudok beszámolni. A Circle Dock verziószáma ugrott csak nagyot, egy fél verziót, de ez csak egyetlen jelentős újdonságot hozott, hogy a programba épített, kinyíló fiókokért felelős Standalone Stacks modul egy teljes verziót lépett előre. Ez alapvetően nem változtatta meg a program működését, de akinek a Windows-ának szépsége szempont, az bizonyára örülni fog neki. És következzenek a frissítések:

  • CDBurnerXP 4.2.7.1893
  • Circle Dock 1.5
  • doPDF 7.1.327
  • HostsMan 3.2.73
  • K-Lite Codec Pack 64bit 3.20
  • K-Lite Codec Pack 5.7
  • K-Lite Mega Codec Pack 5.7
  • Paint.NET 3.5.3
  • PicPick 2.2.1
  • Recuva 1.35.472
  • VirtualBox 3.1.4 Beta 2

Frissítés 2010. 01. 04.

2010.01.04. 12:50

Frissítés 2010. 01. 04.Új év, s a szokásos frissítések. Úgy látszik, a fejlesztők is pihentek a két ünnep között, a szokásos emelkedő tendenciát megtörve most csupán tíz program frissült, de ki tudja, mit hoz az új év, lehet, hogy hét közepén már roskadásig lesz a következő frissítéses cikkem újdonságokkal. Ha összejön egy tucat belőlük, akkor várhatóan csütörtök-péntek körül újra jelentkezem. Addig is íme a mai lista.

  • Ant Movie Catalog update
  • ChromePlus 1.3.4
  • DVDStyler v1.8.0 beta 3
  • EssentialPIM Free 3.21
  • Paint.NET 3.5.2
  • Readon TV Movie Radio Player 6.0.0.0
  • Simple Port Forwarding 2.7.4
  • Spybot S&D 2009-12-30
  • WinHTTrack 3.43-8
  • xVideoServiceThief 2.3.2

Frissítés 11. 23.

2009.11.23. 11:15

Frissítés 11. 23.Azt hiszem, a blogon ismertetett programok listájának növekedésével egyre gyarapszik az időnkénti frissítések hossza is. Csak egy hét telt el, mégis egy csomó program frissült, ezért a változások ismertetésétől eltekintenék. Íme a lista a frissített alkalmazásokról:

 
  • AM-DeadLink 4.0 Beta 1
  • Google Earth 5.1.3509 Beta
  • MyFreeWeather 2.31
  • Paint.NET 3.5.1
  • Spybot Search and Destroy Update November 18, 2009
  • uTorrent 2.0.0 Beta 17273

Frissítés 11. 10.

2009.11.10. 11:15

ChromePlus 1.3.0

Aki követte a tanácsomat, és feltelepítette, használja a ChromePlust, az valószínűleg észrevette az automatikus frissítésből, hogy az alkalmazás verziószámot váltott, már elérhető az 1.3.0-s is. Ebben főleg az IE módon csiszoltak, illetve az AdblockPlus nevű, eredetileg Chrome-hoz készült reklám-szűrő modul funkcióit bővítették. A különleges ChromePlus-os beállításokat is már a chrome://plusconfig oldalon lehet elérni.

További infók a program honlapján: http://chromeplus.org/

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >

 

Paint.NET 3.5

Frissült még a Paint.NET is, 3.5-re. A külső kicsit csinosabb lett, kapott pár új funkciót, effektet és egy új "Utilities" menüt is, ahol a program működésével kapcsolatos pár dolgot, pl. frissítés, nyelvváltás, szedtek össze. Hosszú a javítások és a fejlesztések sora, erről bővebben itt olvasható infó.

Ugyan a magyar nyelv továbbra sem támogatott, mégis lehet bizakodni, hiszen a mostani verzió az orosz nyelvvel bővült... hátha mi is sorra kerülünk egyszer.

A program honlapja: http://www.getpaint.net/

Direkt letöltés: innen

Ugrás az ismertetőre >


 

Paint.NET 3.36

2009.11.04. 15:32

Paint.NET ismertetésEddigi lelkes áradozásaim után most egy kicsit fanyarabb ajánló. Sokáig kerestem egy olyan képszerkesztő programot, amivel a fotóretusálást olyanokkal is meg lehet szerettetni, akiknek a Photoshop már túl bonyolult, és/vagy nem biztos, hogy egy fél vagyont szánnának rá. Persze volt a Gimp, amit sokan istenítenek, de nekem a mai napig kicsit programozó-gondolkodású program, művészembert nem találtam, aki intuitív módon tudná kezelni. Volt a PhotoFiltre, ami kedves-aranyos, de ordít róla, hogy a fizetős nagytestvér öcsikéje, tulajdonképpen egy beetetés, hogy vedd meg a drágábbat. Aztán itt van a Microsoft Paint.NET-je, ami nevében is utal arra, hogy az MS szeretné a Windowsban ragadt, mára már tudásában szinte semmire sem alkalmas Paint emlékét "kiretusálni" egy jobbfajta képszerkesztővel. Bár nem mondhatom erre az alkalmazásra, hogy tetszik, de azért egy tisztességes próbálkozás, s ha valaki nem olyan Photoshop-függő mint én, akkor még tán szerelmes is lehet belé... Mert azért nem rossz program, éshát mégis ingyenes. A leírásomat itt-ott átszövi a panasz, a fanyalgás, mely részben tény, részben pedig elfogultságomat jelzi, de azért nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek a Paint.NET-et.

szerintem: (4/5)
szerintetek: (0/5)

Szerző: Tigris

Szólj hozzá!

 

Címkék: paint net

süti beállítások módosítása